Százezer dollárnál is többet adtak egy iPhone 6 prototípusért az eBayen

Czipperer Dia - 2014. október 8.

Az eBayen árultak egy korai iPhone 6 prototípust, melyet az előadó állítása szerint egy korábbi verzió, és az Apple véletlenül küldte neki. Hamar el is kelt, és több mint 100ezer dollárt fizettek érte.

A Mashable korábbi információi szerint már 166-an licitáltak egy iPhone 6-os modellre az eBayen, melynek már akkor az eladási ára meghaladta 100ezer dolllárt. A licit pedig 999 dollárról indult. Nem aranyozott a telefon, sőt, nem is tud annyit, mint többi társa, ugyanis egy korábbi prototípusról van szó, melyet a cupertinói vállalat, illetve a Verizon valószínűleg véletlenül postázott a tulajdonosnak.

A kimberlyk1018 nevű felhasználó terméke iránt tehát nagy érdeklődés mutatkozott, olyannyira, hogy valaki már meg is kaparintotta magának: az aukció lezárult. A The Sydney Mornig Herald információi alapján tegnap délelőtt még azonban több mint 80-an licitáltak több mint 200 alkalommal a termékre, melynek eladási ára akkor 114 155 dollárnál járt.

Az persze nem bizonyított, hogy valóban egy ritka prototípusról volt szó, bár a felhasználó ragaszkodott ehhez a nézőponthoz. Néha előfordul, hogy egy-egy végleges állapot előtti készülék kiszivárog, ám nem az Apple-től, vagy esteleg annak közvetlen szolgáltatójától, a Verizontól. Így ez egy teljesen más helyzet, talán hasonló eset nem is fordult elő korábban.

Az eBay oldalon azt írta felhasználó, hogy az Apple nem engedi ki ezeket a telefonokat a birtokából, de neki véletlenül küldtek egyet, amikor a Verizonnál megújította a szerződését. A képen is jól látszik – ahogy ő maga is írja – hogy az iOS 8-as rendszer nem került fel a készülékre, hanem egy, a kereskedelmi forgalomban kapható készülékektől eltérő operációs rendszer fut rajta.
 


Mindez azt is jelenti, hogy a vállalat tesztszoftvere található a készüléken, ami, mint olyan, üzleti titok részét is képezi. Ráadásul a töltő portja piros színű, amely szintén azt igazolja, hogy nem egy végtermékkel van dolgunk.

Az eladó arról is informálta az eserleges vevőket, hogy ő maga nem tudja garantálni, hogy valóban lehet-e majd vele telefonálni, valamint a kamera működik-e.

 

Forrás: Mashable.com, TheSydneyMoringHerald.com

Vissza