A ZTE kezébe kerülhet a dél-koreai Pantech

Farkas Norman - 2014. október 13.

A friss hírek szerint a ZTE vásárolhatja fel a nemrég eladósorba került Pantech-et. A kínai gyártó valószínűleg nehezen tudna terjeszkedni a Samsung és az LG termékei által uralt dél-koreai piacon, de az akvizícióval több ezer szabadalom ütheti a markát.

Nem ment valami jól a harmadik legnagyobb dél-koreai gyártóként ismert Pantech szekere az utóbbi időben, így a cég eladása mellett döntöttek a vezetők. A friss infók szerint máris számos ajánlat érkezett különböző vállalatoktól, melyek között a kínai ZTE is felbukkant.

A tervek szerint a Pantech október végéig igent mond valamelyik ajánlattevőnek, az akvizíció pedig 2015 februárjáig le is zárul majd. Mivel a ZTE a világ legnagyobb mobilgyártói közé tartozik, joggal feltételezhetjük, hogy elég vonzó összeget tud ajánlani ahhoz, hogy rá essen a választás.

Még homályos, hogy pontosan milyen előnyei származhatnak a kínai gyártónak a Pantech megszerzéséből, lehetőségek mindenesetre bőben vannak. A Pantech 291 amerikai szabadalmat birtokol, melyek közül 22 a készülékek dizájnjára vonatkozik. Emellett 2500 Dél-Koreában és 200 Európában levédetett megoldást tudhat magáénak a cég. Arra viszonylag kevés az esély, hogy a ZTE jelentős piaci részesedést szerez az üzlet révén Dél-Koreában, hiszen a helyi piacot toronymagasan a Samsung és az LG termékei uralják. Érdemes megjegyezni, hogy a Pantech kapcsolatban áll néhány amerikai szolgáltatóval, s elképzelhető, hogy a ZTE ezt szeretné kiaknázni. Igaz, már neki is voltak és vannak gyümölcsöző üzletei ezekkel az operátorokkal, de a Pantech megszerzésével minden bizonnyal magasabb szintre tornázhatná fel őket.

Kíváncsian várjuk, hogy végül tényleg a ZTE markába kerül-e az egyébként igen ütős okostelefonokat gyártó vállalat, hiszen nem teljesen egyértelmű, hogy jól járna a biznisszel. Amint lesz fejlemény az ügyben, eláruljuk.

 

 

 

[Forrás: IntoMobile]

Vissza