A Microsoft felügyeli majd a Windows 10 telefonok frissítését

Czipperer Dia - 2015. május 18.

A Microsoft közvetlenül ellenőrzi majd a Windows 10-es telefonok frissítéseit. A szoftveróriás ezen felül mindent megtesz majd annak érdekében, hogy biztosítja a biztonsági és egyéb javításokat is – beleértve a PC-ket, táblagépeket és okostelefonokat is –, amint azok elérhetővé válnak. 

A Microsoft nem adja ki a Windows 10 frissítéseket a kezéből. Mint kiderült, a szoftverfrissítések felügyelete továbbra is a redmondi gyártó kezében lesz, legalábbis, ami a telefonokat illeti. Az update-ek megjelenésükkor fontos biztonsági és megbízhatósági javítást kapnak.

Mindez azonban nem azt jelenti, hogy a szolgáltatók teljesen kiadták volna a kezükből a Windows 10 frissírtéseket. Ők továbbra is tesztelik a szoftvert a Windows Insider programban, így nekik is lesz beleszólásuk, mielőtt kiadják a frissítést. Ugyanakkor számos szolgáltató – kifejezetten az Egyesült Államokban – erős kontrollt gyakorol az Android és Windows Phone szoftverfrissítéseken.

Mindez a számokon is jól látszik. Míg az Apple az egyetlen olyan szereplő a paicon, aki a saját, iOS frissítéseit kézben tartja, addig a Google esetében már nem egyértelmű a helyzet. Bár gyakorolnak ellenőrzést a szolgáltatók felett, a legfrissebb rendszerük, a Lollipop elterjedtsége még csupán 10%-nál jár, míg az iOS 8 elterjedtsége 80% felett van.

A legelső Windows 10 telefonok ősszel érkeznek a piacra.


 

 

Forrás: GSMArena.com

Vissza