Galaxy Note 5 látványtervek érkeztek – már augusztus 12-én debütálhat a csúcsmobil

Farkas Norman - 2015. július 16.

Egy friss jelentés szerint a Samsung Pay amerikai bevezetésével egyidőben, augusztus 12-én mutatkozik be a Galaxy Note 5 óriásmobil, melyet immár néhány látványterven is láthatunk két kiegészítőkkel foglalkozó cég jóvoltából.

Már írtunk róla, hogy a dél-koreai óriás szakítana a hagyományaival, és idén nem szeretne várni a szeptemberi IFA kiállításig a legújabb Galaxy Note modell leleplezésével. Ezt igazolja egy friss jelentés is, ami szerint augusztus 12-én debütál a csúcsmodell, vagyis a Samsung Pay amerikai bevezetésével egyidőben ismerheti meg a nagyvilág.

A jövevény tudásáról és külsejéről is csak pletykákat hallhattunk eddig, viszont most változott a helyzet, ugyanis két tokokkal foglalkozó cég látványterveket osztott meg róla.

Az ITSKINS jóvoltából kiderült, hogy a Note 5 153,3 x 76,1 x 7,9 milliméteres lesz, a készülékház alján foglal majd helyet a 3,5mm-es audio kimenet, a microUSB csatlakozó, a hangszóró és a Note modelleknél elmaradhatatlan S Pen kapacitív toll helye is, a telefon dizájnja pedig a Galaxy S6 és S6 Edge modellekét követi. A telefon előlapján egy 5,7 hüvelykes kijelző fekszik, a hátlap pedig nem lesz levehető, így elbúcsúzhatunk a kivehető akkumulátortól, amivel a korábbi Note modellek még dicsekedhettek.

 

 

Az Obliq fémes Note 5 tokjairól megosztott fotók megerősítik az ITSKINS anyagait, kivéve a kijelző fölötti szenzorok elhelyezését, azok ugyanis máshol láthatók a két cég képein. (Az ITSKINS tervein a hangszórótól balra vannak a szenzorok és jobbra az előlapi kamera, az Obliq fotóin pedig ezek mind egy oldalon vannak, akárcsak a korábbi Note készülékek esetében.)

Bár már a képeknek sem hihetünk fenntartások nélkül, érdemes megemlíteni, hogy az Obliq 1-2 héten belüli megjelenést kommunikál egyes Note 5-höz szánt tokjaihoz, ami a készülék igencsak közeli érkezését helyezi kilátásba – azaz elképzelhető, hogy valóban augusztus 12-én debütál az új Note.

 

 

Ami a jövevény hardverét illeti, az eddigi – még némi fenntartással kezelendő – adatok szerint 4GB RAM-mal, 32GB tárhellyel és a Samsung saját fejlesztésű Exynos 7422 lapkájával érkezik, ami a Galaxy S6-ban dolgozó Exynos 7420 továbbfejlesztett, integrált modemmel szerelt változata. A telefon képalkotási képességeit egy 16 megapixeles, optikai képstabilizátorral megáldott hátlapi és egy 5 megapixeles előlapi kamera határozza meg, az energiaellátást pedig egy 4100mAh kapacitású telepre bízzák a mérnökök.

 

 

[Forrás: GSM Arena]

Vissza