Oroszországban menőbb a Windows Phone, mint az iOS

Czipperer Dia - 2015. november 4.

A Kantar közzétette legfrissebb adatait, mely szerint a Microsoft mobil operációs rendszere népszerűbb Oroszországban, mint az Apple iOS platformja.

A Kantar legfrissebb adatai szerint Oroszországban igencsak népszerŰ a Microsoft Windows phone operációs rendszere. A szokásos felállás alapján az Androidot általában az iOS követi a sorban, a két platform harca a legjelentősebb a piacon. Ebben a régióban azonban más felállás rajzolódik ki.

A Kantar mutatói alapján a platform az Android után a második a listán, megelőzve ezzel az Apple iOS rendszerét. Azonban a számok nem az aktuális helyzetet mutatják, csupán a 2015-ös év első nyolc hónapjáról nyújtanak áttekintést, vagyis augusztusig bezárólag állnak rendelezésünkre adatok. Így azt sem lehet tudni, Oroszországban milyen fogadtatása volt az Apple legújabb operációs rendszerének, az iOS 9-nek, illetve a frissített 9.1-es verziónak.


Oroszországon kívül más régiókban is növekedett a Windows Phone platform népszerűsége. A Kantar a múlt hónapban publikált egy másik jelentést, amely a Microsoft rendszerének növekvő népszerűségéről számolt be Németországban, Franciaországban és Ausztráliában. Azonban ezek az adatok is az iOS 9 előtti állapotokat reprezentálják csupán.

 

Forrás: GSMArena.com

Vissza