A BlackBerrry fölé kerekedett a Tizen

Czipperer Dia - 2015. november 6.

A Strategy Analytics legfrissebb mutatói szerint a Samsung által előszeretettel használt Tizen operációs rendszer jobban teljesít a piacon, mint a jó öreg BlackBerry.

A Strategy Analytics publikálta legfrissebb eredményeit, melyből kiderül, hogy a Tizen oprációs rendszer egyre népszerűbb a piacon, olyannyira, hogy még a BlackBerryt is sikerült megelőznie a sorban. Ezzel a Tizen a negyedik helyen áll az operációs rendszerek rangsorában.

Az első három helyet nem túl meglepően az Andriod, az iOS-, valamint a Windows Phone operációs rendszer kaparintotta meg magának.

A Tizen sikere nagyban köszönhető annak, hogy a Samsung okosóráinál is előszeretettel folyamodik ehhez a verzióhoz, illetve szépen lassan gyarapodik a Tizen alapú mobilok sora is.

A Samsung továbbá arról sámolt be, hogy a Tizen rendszer jelenleg második helyen áll Indiában, ami a megfizethető szegmenst illeti. Felthetően más régiókban is tovább növekszik majd a rendszer elterjedtsége, többek között az európai kontinensen is, ahol 11 országban lesz majd kapható még idén a Tizen alapú Z3-as Samsung mobil.

 

 

 

Forrás: Sammobile.com

Vissza