Hogyan fejlődnek az applikácók az okostelefonokon?

Kütyü Magazin - 2020. május 15.

Mindennapi életünk nagy részét sok esetben az okostelefonokon beállított applikációk használatával tesszük egyszerűbbé, kényelmesebbé. De nem mindig állt ez rendelkezésére az emberiségnek. Gondoljunk csak bele mennyivel hamarabb léphetett volna a holdra (1969. július 20.) az első ember (Neil Armstrong), ha rendelkezésére áll a NASA-nak abban az időben csak a töredéke azoknak az applikációknak, melyet az Apple 2008-ban indított útjára (App Store).  De ahogyan azt az elhíresült mondás is állítja: „Kis lépés az embernek, hatalmas ugrás az emberiségnek”, az appoknak is van történelmük.

Évről évre folyamatosan növekszik az applikációk letöltése világszerte

Az elérhető médiapiaci elemzések egyértelműen kimutatják, hogy 2008-tól robbanásszerűen indult növekedésnek világszerte a mobil internet használat, mely növekedéssel párhuzamosan az asztali gépek és laptopok használatának csökkenése járt együtt. Ne csodálkozzunk ezáltal azon a tényen, hogy a megugró mobilinternet használattal együtt mozogva drasztikusan növekedett az applikációk letöltése is. A statista.com legfrissebb adatai szerint 2016-ban 140 milliárd applikációt töltöttek le világszerte a felhasználók, míg 2019-ben már 204 milliárd letöltést becsülnek a szakértők. Az előrejelzések szerint 2022-re további jelentős ugrás várható, mellyel akár 260 milliárd applikáció letöltés is prognosztizálható.

Az appok elkötelezettebbé teszik a felhasználókat

Miért is köteleződnek el jobban az appokat előnyben részesítők a mobilwebet vagy asztali gépet használókkal szemben egy alkalmazás folyamatos, akár napi szintű használata mellett? Természetesen ennek pszichológiai okai vannak. Mikor valaki letölt a telefonjára egy appot, azt annak tudatában teszi, hogy használatával valamilyen előnyhöz jut, és tervezi, hogy azt a jövőben még több alkalommal is visszatérően fogja használni.  Azáltal, hogy egy applikáció a mobiltelefonunk kijelzőjén látható sokkal nagyobb valószínűséggel fogjuk azt újra és újra használni szemben azokkal a szolgáltatásokkal, amiket csak webes kapcsolaton keresztül érhetünk el. Az applikáció tehát márkahűséget és lojalitást is biztosít készítőjének. 

Milyen applikációat használunk előszeretettel?

Közösségi applikációk

A világ legnépszerűbb applikációinak toplistájának élén - talán ezen senki nem csodálkozik - közösségi média és kommunikációs applikációk találhatók, mint például a Facebook, a Messenger, a WhatsApp, Instagram és a Snapchat. Ezen applikációk segítségével egyetlen gombnyomásra egy hatalmas közösség részévé válhatunk, kapcsolatot tarthatunk ismerőseinkkel, kommunikálhatunk barátainkkal, megoszthatjuk élményeinket követőinkkel. 

Időjárás applikációk

Mi érdekelné jobban az embereket annál, minthogy milyen idő lesz holnap, vagy a jövő héten, fog-e esni az eső a tervezett nyaralásunk idején?  Az időjárás applikációk segítségével megtervezhetjük a kerti partink tervezett időpontját, vagy bármilyen szabadidős tevékenységünket. A legnépszerűbb időjárás applikációk segítségével ingyenesen megtudhatjuk a következő napok vagy akár hetek várható időjárását, hőmérsékleti adatait, a várható csapadék mértékét.

Pénzügyi applikációk

Az elmúlt évtizedben jelentős fejlődésen estek át a pénzügyi, banki, tőzsdei applikációk is, melynek eredményeképpen néhány érintéssel mobiltelefonunkon keresztül hozzáférhetünk bankszámlánkhoz, átutalásokat indíthatunk, fizethetjük parkolásunkat, vagy éppen tőzsdei részvényeket vásárolhatunk a világ bármelyik részvénypiacán.

Gyógyászati, egészségügyi applikációk

Az egészségügyi applikációkon belül számos fitness, sport applikáció vált népszerűvé a felhasználók körében, melyek segítségével edzésprogramot állíthatunk össze magunknak, mérhetjük sportteljesítményünket, és rögzíthetjük egészségügyi paramétereinket (pl. pulzusszám, vérnyomás). Számos egészségügyi applikáció segítséget nyújthat abban, hogy egészségügyi adataink ismeretében javaslatot tesz étkezésünkre, napi kalória bevitelünkre, folyadékfogyasztásunkra, vagy akár vitamin és ásványi anyag fogyasztásunkra is. Egészségügyi applikációk sokszor webshopként is üzemelnek, melyek segítségével könnyen és gyorsan megvásárolhatjuk és házhozszállítással megrendelhetjük kedvenc gyógyteánkat, vitaminokat, ásványi anyagokat tartalmazó étrend kiegészítőket vagy akár növényi alapanyagokból készült gyógyhatású cibdol olajokat.

Oktatási applikációk

Egyre népszerűbb a mobilhasználók körében számos oktatási applikáció is, melyek közül leginkább a nyelvtanulást segítő alkalmazásokat töltik le a felhasználók.  Egy modern nyelvi applikáció segítségével ma már a karosszékből tanulhatunk nyelveket, gyakorolhatjuk a pontos kiejtést és játékos teszteken keresztül ellenőrizhetjük le tudásunkat.  Hazánkban szinte minden szülő és gyermek telefonján megtalálható a Kréta nevű app, mely ma már helyettesíti az ellenőrző könyvet, az üzenő füzetet és a tanári naplót is. A Kréta segítségével a szülők azonnal nyomon követheti gyermekük tanulmányi eredményeit, értesülhetnek iskolai eseményekről, online kapcsolatot tarthatnak az iskola tanáraival, vezetésével.

Összefoglalóan tehát kijelenthető, hogy az applikációk ma már az életünk szerves részét képezik és vélhetően virtuális jövőnk egyre inkább meghatározó alkalmazásai lesznek.

 

Kép: Freepik.com

Vissza