Európa továbbra is Ázsia és Észak-Amerika mögött áll az 5G-versenyben

Kütyü Magazin - 2021. december 8.

Egy átlagos mobilfelhasználó 11,4 gigabájtnyi adatot használ el havonta, de ezen a téren nagy eltérések vannak a világ országai között: Közép-Európa például jócskán elmarad például Indiától. Az elmúlt tíz évben 700 millióról 6,3 milliárdra emelkedett az okostelefon-előfizetések száma, a teljes mobilos adatforgalom pedig 260-szorosára nőtt. Mindez csupán néhány érdekes megállapítás a mobilkommunikációs trendek egyik legátfogóbb tanulmánya, az Ericsson Mobility Report 2021 végi kiadásából, amely az 5G vártnál gyorsabb terjedéséről számol be.

A hálózati eszközök vezető gyártója tíz évvel ezelőtt, 2011 novemberében adta közzé első trendjelentését. Akkor még csak mintegy 700 millió okostelefon-előfizetés volt a világon, és mindössze két évvel korábban indult el az első 4G hálózat. Szintén két évvel korábban haladta meg először a világ mobilhálózatain az adatforgalom volumene a hangforgalomét, de még így is csak havi 0,25 exabájtra (268 millió gigabájtra) rúgott 2011-ben. 

Az már látszott, hogy az okostelefonok forradalmasítják az emberi kommunikációt, az adatforgalom növekedésének mértéke azonban sok tekintetben felülmúlta azt, amit az Ericsson szakemberei prognosztizáltak az évente kiadott jelentésekben. 2021-re például hat éve még „csak” 51 exabájt/hónap adatforgalmat jósoltak, ezzel szem-ben a valóságban elérte a 65 exabájtot (70 milliárd gigabájtot), ami 260-szoros növekedésnek felel meg egy évtized leforgása alatt.

Erős szolgáltatói verseny, nagyobb adatforgalom

A növekedésnek a 4G hálózatok folyamatos technológiai fejlődése, hatékonyságának növekedése ágyazott meg. A leglátványosabb, ugrásszerű növekedési epizódokat általában a mobilszolgáltatók közötti piaci verseny idézte elő. Ilyen ugrást okozott, amikor 2015-ben az egyik amerikai szolgáltató a videómegosztók korlátlan elérését építette be egyik díjcsomagjába, vagy amikor 2017-ben egy újonnan piacra lépő indiai mobilcég rendkívül olcsó 4G tarifacsomagokat kezdett el értékesíteni, illetve amikor Kínában 2018-ban az ádáz verseny miatt egymás után dobták piacra a kedvezményesebbnél kedvezményesebb ajánlatokat. 

Ezekben a régiókban máig kiemelkedő az egy okostelefon-felhasználóra jutó adatmennyiség: Indiában 18,4 GB/hó, Észak-Amerikában 14,6 GB/hó, Északkelet-Ázsiában pedig 13,9 GB/hó, míg Kelet-Közép-Európában ugyanez az adat 9,9 GB/hó. A világátlag 11,4 gigabájt, ami hat éven belül az Ericsson szakemberei szerint 40 gigabájtra emelkedik.

5G: kiszámíthatatlanul nagy növekedés

Az előrejelzés ugyanakkor nem könnyű, mivel az 5G terjedése gyorsabb a vártnál, és nem lehet kiszámítani, hogy mikor okoz esetlegesen nem várt nagyságrendi robbanást egy-egy olyan új eszköz, szolgáltatás vagy üzleti modell, ami a legújabb generációs mobilhálózatok magasabb szintű képességeire épül. Ilyen ugrást hozhat el többek között a virtuális, illetve a kiterjesztett valóság (VR és AR), a mesterséges intelligencia terjedése, illetve a gyártás, a mezőgazdaság, a közlekedés vagy az egészségügy hálózatba kötése és digitalizációjának felgyorsulása. 

„A járvány ráébresztette a világot, hogy a modern digitális infrastruktúrák gazdasági és társadalmi szempontból is kritikus fontosságúak. Az 5G és a gigabites vezetékes hálózatok megteremtették az alapot a fizikai és a digitális tér konvergenciájához, de ez csak a kezdet” – mondta el Erik Ekudden, az Ericsson globális technológiai igazgatója novemberben a vállalat magyarországi és közép-kelet-európai ügyfeleinek tartott előadásában. 

„A jövő hálózatában minden fizikai objektumnak lesz digitális vetülete, legyen szó emberről, intelligens gépről vagy a környezetről, a fizikai világ jelentős részben programozható és automatizálható lesz. Minden digitális entitás adatkezelést és feldolgozást fog végezni, az adatok alapján megszületett döntések és előrejelzések pedig hatással lesznek a fizikai világ működésére – jósolta a szakember. – A hálózatba kötött gépek számának exponenciális növekedésével a funkcionális fejlesztésekre és a kommunikációs kapacitás erősítésére is nagyobb igény lesz majd. Ez a mai és a közeljövőben használt infrastruktúrához képest további fejlesztést igényelhet majd, megágyazva ezzel a 6G-érának.”

FWA: lehetőség Magyarországnak is

Máig 180 élő 5G hálózatot állítottak üzembe a mobilszolgáltatók, az előfizetők száma pedig 2021 végére eléri a 660 milliót. Az Ericsson előrejelzése szerint 2027-ben már 4,4 milliárd 5G-előfizetés lesz (az összes előfizetés fele). Az 5G-s okostelefonok már ma is a teljes forgalom 23%-át adják, de az 5G-robbanás nemcsak mobilfronton várható, hanem a fix bekötésű vezeték nélküli elérésekből, vagyis a FWA (Fixed Wireless Access) kapcsolatok terén is.

A világ népességének nagyjából a fele nem rendelkezik stabil, megfelelő sebességű internetkapcsolattal, mivel több százmillió – döntően vidéki – háztartás van, ahová vagy egyáltalán nem ér el a vezetékes infrastruktúra vagy a meglévő vezetékes hálózat elavult és nem, illetve nehézkesen fejleszthető. Ezen segíthet az 5G: a többszörösére bővülő kapacitás révén a modern vezetékes elérésekkel összemérhető vezeték nélküli kapcsolat építhető ki.

„Friss jelentésünk szerint 2027-ben 800 millió ember jut majd fix bekötésű vezeték nélküli hálózaton gyors és megbízható internethez. Mindez Magyarország egyes régióiban is fontos szerepet játszhat – emelte ki Jakab Roland, az Ericsson közép-európai régionális igazgatója. – Az Ericsson megrendelésére az Analysys Mason kutatócég által készített 2020-as tanulmány szerint a magyar vidék az FWA-kapcsolatok és a szintén 5G-re épülő precíziós mezőgazdaság révén 269 millió euró többletbevételhez juthat a következő években.”

Ázsia és Észak-Amerika továbbra is az élen

Az 5G terjedésében ma még jelentős regionális különbségek vannak. Míg Északkelet-Ázsiában már most minden negyedik, Észak-Amerikában pedig minden ötödik mobilelőfizetés 5G-s, máshol lassabb a növekedés. Az éllovas területeken kívül még csak az Öböl-országokban és Nyugat-Európában kimutatható az 5G aránya (9, illetve 6 százalék). Az új generáció terjedése ugyanakkor gyorsabb a korábbi technológiákénál: míg a 4G-nek közel 6 évre volt szüksége az egymilliárd előfizetés eléréséhez, az 5G-nek két évvel kevesebb is elég lesz.

Vissza