Édesítőszerek és a bélflóra kapcsolata

Kütyü Magazin - 2021. június 1.

A bélflóra összetétele erősen összefügg az elhízással. Ugyanis a túlsúlyos emberek bélflórájának eltérő az összetétele a nem túlsúlyosakétól. A legújabb kutatási eredmények szerint a bélflóra változatossága pedig nem csak a megfelelő testsúly alapja, de az immunrendszer megfelelő működése és persze a jó közérzet és az egészséges emésztés gyökere is. 

A bélflóra működése 

A bélflóra, másik nevén mikrobiom majdnem 2 kg-ot tesz ki. Nagyrészt a bélnyálkahártyán élő baktériumok, gombák és vírusok alkotják. 

A bélbaktériumok az immunrendszer működését támogatják, méghozzá úgy, hogy tejsavat képeznek. Azonban léteznek patogén baktériumok is, amelyek megbetegítik az emberi szervezetet. 

Fontos, hogy a baktériumok között a jó baktériumok legyenek nagyobb arányban jelen. Emellett néhány baktériumról megállapították, hogy jellemzően a túlsúlyosak bélflórájában találhatóak meg, és erősen összefüggnek az elhízással. 

Ezért nagyon fontos, hogy étkezésünkkel és életvitelünkkel támogassuk a megfelelő összetételű bélflóra kialakulását.

A rostban gazdag étkezés

A rostban gazdag táplálkozásnak sok előnye van. Hiszen a beleket rendszeresen áttisztítják, salaktalanítják a rostok, így könnyebben szívódnak fel a tápanyagok. Emellett teltségérzetet biztosítanak, főleg, ha sok vízzel fogyasztjuk őket.

A legújabb eredmények tükrében viszont azt is tudjuk, hogy a bélflórában található jó baktériumok magas száma és változatos összetétele miatt is szükség van rájuk. Aki még nem próbálta meg a rostgazdag életmódra való váltást, annak érdemes elgondolkodnia rajta. 

Mit kell tennünk? Egyszerűen el kell felejtenünk a gyors diétákat, valamint a zsíros, cukros ételeket. Helyettük fogyasszunk hüvelyeseket, magvakat, nyers zöldséget és lehetőleg cukormentes tejtermékeket. A joghurtok és kefírek nagyon jót tesznek az emésztésnek. A zab, a quinoa, a chia mag, a bulgur mind-mind nagyon jó alternatívát nyújtanak, ha egészséges köreteket keresünk például a sovány hús mellé. Ha pedig gyorsan szeretnénk laktató, egészséges reggelihez vagy ebédhez jutni, hordjunk magunkkal néhány adag activé FiberShake-et

Az édesítőszerek szerepe

A bélflóra összetételét tehát támogatja a rostban gazdag táplálkozás. Emellett vannak azonban olyan anyagok, amelyek kipusztítják a jó baktériumokat. Ilyenek az egyébként fogyókúra-támogató édesítőszerek.

A mesterséges édesítőszerekről ugyanis az újabb kutatások megállapították, hogy nem tesznek jót a bélflórának. A szaharin például egereknél csökkentette a hasznos baktériumok számát. Szemben a cukorral, amely nem hatott így a bélflórára. Azonban a cukor semmiképpen nem mondható egészségesnek.

A szukralózzal és a többi, mesterséges édesítőszerrel is hasonló eredményre jutottak a kutatók. Érdemes tehát természetes édesítőket fogyasztanunk. Az activé FiberShake termékei például kizárólag természetes édesítőszerrel, eritrittel és steviával készülnek.

Vissza