6 teendő, amiről semmiképp se feledkezzünk meg költözés során!

forrás: Kütyü Magazin - 2024. május 1.

A költözés igen összetett folyamat, mely olykor idegtépő is lehet. Már csak ezért is érdemes előre felkészülni rá! A fontos teendőkről könnyen megfeledkezünk akkor, amikor az egész életünk pár dobozban található. Ne hagyjuk ezt, tervezzük meg előre a teendőket!

1. Biztosítás

Az értékesített ingatlan esetén fontos, hogy jelezzük a biztosító felé, hogy már nem mi leszünk a tulajdonosok a jövőben, azaz meg kell szüntetni a szerződésünket. Ugyanakkor ha egyúttal vásároltunk is egy új házat vagy lakást (ahogy az általában lenni szokott), akkor ott is fontos dolgunk lesz: a lakásbiztosítás megkötése!

Ehhez végig kell gondolnunk, hogy milyen értékű az ingatlan, milyen ingóságok vannak, illetve lesznek benne, valamint hogy mi mindenre terjedjen majd ki a szerződésünk. Ezt követően már lesz egy jól összeszedett listánk, aminek meg kell felelnie az új lakásbiztosításunknak. Így máris könnyebben fogjuk megtalálni azokat a feltételeket, melyek számunkra a legjobbak.

2. Szerződések módosítása, illetve megszüntetése

Gondoljuk végig, hogy milyen szerződéseink vannak, melyeket arra a lakásra kötöttünk, amiből épp elköltözünk. Milyen szolgáltatók vannak, ezekkel szerződtünk-e? Bizonyos esetekben (telefon, internet) akár magunkkal is vihetjük a szolgáltatást az új címünkre, ami előnyös lehet például a hűségidő miatt. De gondoljunk ne csak a közüzemekre, hanem olyanokra is, mint a lépcsőház-takarítás például, hátha volt ilyen is. Nem érdemes megvárni mindezzel azt, hogy megérkezzen az első felszólítás a nemfizetés miatt (mert nem láttuk az új címünkön a csekkeket például).

3. Dokumentáljuk a régi és az új lakást is!

Fényképekkel is jegyezzük fel, hogy milyen állapotban volt a régi, most értékesített lakás, és milyen hibái, sérülései voltak. Ez kerüljön bele az adásvételi vagy bérleti szerződésbe is. Ezzel el tudjuk kerülni a félreértéseket az új bérlővel vagy tulajdonossal. 
A mérőórák állását rögzítsük még azelőtt, hogy átadnánk a kulcsokat. Az új helyszínen is tegyünk meg mindent azért, hogy valóban tiszta lappal indíthassunk!
 

4. Az automatikus utalásokról is gondoskodjunk!

 
Előfordulhat, hogy be voltak állítva olyan havi automatikus utalásaink, melyek még a régi lakásunkhoz vagy házunkhoz voltak köthetőek. Ezeket mindenképp nézzük át még a költözés előtt, és állítsuk le őket, vagy állítsuk át az új címünknek megfelelő paraméterekre.
 

5. Szervezzük meg a költözést!

 
Minél előbb keressük meg azt a megbízható költöztetőt, aki majd tud nekünk segíteni. Gondoskodjunk a vagyontárgyaink időben történő becsomagolásáról is. Hogy biztosan ne csússzunk ki az időből, kezdjük el ütemezetten akár már 1-2 héttel korábban! Gondoskodjunk elég helyről a bejárat előtt a teherautó számára.
 

6. A lakcímváltozás bejelentése

 
Amikor megváltozik a lakcímünk, akkor azt 3 napon belül be kell jelentenünk, erről ne feledkezzünk meg! Ezt megtehetjük személyesen bármely Kormányablakban, de akár már online is, ha van Ügyfélkapunk.
 
Gondoskodjunk a fentiekről, és gondtalan lesz a költözésünk.
Vissza