Legfrissebb híreink
- Hall, lát, mozog – és már Magyarország felé tart a humanoid R1
- A QNAP bemutatja új Dual-NAS HA megoldását
- Kicsomagolod, bekapcsolod, és indul a mozi – ismerd meg a TCL újdonságait!
- Több mint tárolás: Hogyan válik az ASUSTOR NAS audiofil zenei központtá?
- Elegancia, technológia, AI – a Samsung új hajlítható mobiljai mostantól itthon is kaphatók
Két év alatt tíz kínai navigációs műhold?

Az első, és mindmáig egyetlen közepes magasságú Föld körüli pályára (MEO) állt Compass műhold 2007 áprilisában startolt. Teljes kiépítettségében a rendszerhez 30 darab MEO és 5 geostacionárius (GEO) műhold tartozik. Ez utóbbi kategóriából 2000 óta négyet állítottak eddig pályára (közülük jelenleg három működik). A rendszer kínai neve (Beidou) a Nagy Medve csillagképre utal.
A tervezett 10 indítást Hosszú Menetelés-3 hordozórakétákkal hajtják végre. A kínaiak eddig nem verték nagy dobra terveiket, a mostani információk egy múlt év végi amerikai konferencián elhangzott előadás alapján kerültek napvilágra. A Compass állítólag öt nyílt (ingyenes) és öt másik, csak az arra feljogosított szervezetek (jellemzően a hadsereg) által használható szolgáltatást nyújt majd, nyolc különböző rádiófrekvencián. A nyílt szolgáltatás pontossága 10 méteres lehet, ha egyetlen vevőberendezés méréseire támaszkodnak. Földi kiegészítő hálózatok mérésein alapuló, valós idejű korrekciókkal ez lemehet 1 méterig. Becslések szerint a navigációs eszközökkel kapcsolatba hozható ipari szektor termelése 2015-ig elérheti az 50 milliárd amerikai dollárt Kínában. Már most is több száz, főleg kis és közepes vállalkozás specializálódott GNSS eszközökre és szolgáltatásokra.

Forrás: ŰRVILÁG hírportál
Kapcsolódó cikkek: