A másik problémát az jelenti, hogy legalábbis kérdéses, hogy mit értene meg ebből egy földönkívüli civilizáció, hiszen miként Ernst H. Gombrich művészettörténész rámutatott az idegeneknek szánt képüzeneteket elemezve, "egy kép olvasása, bármely üzenet befogadásához hasonlóan, a lehetőségek ismeretétől függ: csak azt tudjuk felismerni, amit tudunk", és azért látjuk az Arecibo-i üzenetből összeálló képen az emberi alakot, mert tudjuk, hogy mi az. De ha nem tudnánk, akkor nem lennénk képesek értelmezni. Végül pedig súlyos probléma, hogy kinek van joga az egész emberiség nevében egy üzenetet útnak indítani; illetve, hogy nem túlságosan veszélyes-e ez ránk nézve. Martin Ryle angol királyi csillagász azt írta Drake-nek az adást követően, hogy egy egy esetleg „ellenséges vagy egyszerűen éhes” civilizációkkal benépesített világmindenségben óvatlanság elárulni a létezésünket. Amire Drake azt válaszolta, hogy késő, mert - miként Almár Iván fogalmaz - "a Földről a világűrbe kiáramló rádiósugárzás a hozzáértőnek évtizedek óta elárulja, hogy civilizációnk elérte a rádiótechnika szintjét." Ami viszont valójában nem érv, hiszen - egy hasonlattal élve - az, hogy egy ragadozókkal teli erdőben ropognak a lábunk alatt a gallyak, nem teszi indokolttá, hogy még fütyörészéssel is felhívjuk magunkra a figyelmet. Az üzenetküldéssel és annak lehetséges következményeivel (ezt a területet az utóbbi években aktív SETI-nek szokás nevezni) kapcsolatos viták ma mindenesetre hevesebbek mint valaha, hiszen egyre kevésbé csupán elméleti kérdésről van szó, és ennek megfelelően az Arecibo-i rádióüzenet évfordulói is mind fontosabbá válnak.

Forrás: ŰRVILÁG hírportál