Belépő szintű kétkártyás okostelefon olcsón: Acer Liquid Z110 Duo

Farkas Norman - 2012. november 29.

A brit Clove kínálatában már elérhető az Acer Android 2.3 Gingerbread operációs rendszer köré épülő kétkártyás okostelefonja, melyet főként alacsony ára tehet sikeressé.

Megjelent a brit Clove kínálatában az Acer Liquid Z110 Duo, melynek a fedélzetén a korábban kiszivárgott információkkal ellentétben nem Android 4.0 Ice Cream Sandwich, hanem 2.3 Gingerbread rendszer teljesít szolgálatot. A készülék más téren is  gyengébb lett a vártnál: a megjósolt 512MB RAM és 4GB belső tárhely helyett  256MB RAM és ROM került a kütyübe, de szerencsére ez utóbbi bővíthető microSDHC kártyával.

Ami a készülék további felszereltségét illeti, egy 3,5 hüvelykes, 480 x 320 pixel felbontású érintőképernyőt, egy 1GHz-es MediaTEK (MTK 6575) processzort, egy HSPA modemet, egy 3 megapixeles kamerát és egy 1300mAh kapacitású akkumulátort tudhat magáénak, tehát egy igazi belépő szintű mobilt üdvözölhetünk "személyében". A  110 angol fontba (cirka 38 ezer forint) kerülő újdonság egyetlen érdekessége, hogy két SIM foglalat került bele, tehát két hálózat egyidejű kezelésére is alkalmas.

Jó tudni, hogy várhatóan 9 nap múlva már a hazai Expansys kínálatában is megtalálható lesz a kütyü, ráadásul olcsóbban, bruttó 31 081 forintért juthatunk majd itt hozzá. Érdemes megelmlíteni, hogy a weboldalon 512MB RAM és ugyanennyi ROM szerepel a készülék adatlapján.

Vissza