Szűrés

A(z) Huawei kulcsszót tartalmazó cikkek

2020-ra várható a Huawei szupertelefon

2015. augusztus 11. -

A Huawei bejelentése szerint a következő generációs mobiltelefon, amely várhatóan az okostelefon elnevezés mintájára, szupertelefonként (superphone) lesz ismert, már öt év múlva megjelenik, és forradalmasítani fogja az életünket.

Tovább

A Samsung uralja a mobilpiacot, a Huawei pedig Kínában vezet

2015. július 22. -

A TrendForce legfrissebb jelentése szerint a második negyedéves eladásokat tekintve még mindig a Samsung uralja a mobilpiacot. A lista második helyén az Apple, a harmadikon pedig a Huawei áll.

Tovább

Nemzetközi piacokon is elérhető a Huawei Honor 7

2015. július 21. -

A Huawei néhány nappal ezelőtt erősítette meg a hírt, hogy az európai piacokra is érkezik hamarosan a Honor 7. Erre nem is kellett olyan sokat várni, a telefon ugyanis immár a nemzetközi piacokon is kapható.

Tovább

Az internetezők több mint 80%-a használ okostelefont

2015. július 20. -

Az Ipsos Huawei számára készített jelentéséből kiderül, hogy a hazai internethasználók több mint 80 százalékának van okostelefonja, és további közel 10 százalék tervezi, hogy a jövőben vásárol ilyet.

Tovább