A Telekom kínálatába is bekerül az iPhone 5C és 5S

MTI Sajtóadatbank - 2013. szeptember 12.

A Magyar Telekomnál is elérhetőek lesznek az Apple legújabb iPhone készülékei, amelyeket kedden mutatott be az amerikai gyártó.

A Magyar Telekom azt közölte szerdán, hogy az új készülékeket is forgalmazni fogja, éppúgy, ahogy az iPhone korábbi változatai is megtalálhatók a kínálatában. További részletekről, így a készülékek áráról és a forgalmazás megkezdésének pontos időpontjáról később ad tájékoztatást a Telekom.

A Vodafone még kedden este közölte, hogy hamarosan megkezdi Magyarországon az új iPhone 5S és iPhone 5C értékesítését. A készülékek előfizetéses és feltöltőkártyás konstrukcióban is elérhetőek lesznek, beleértve a korlátlan beszélgetést és sms-ezést biztosító Vodafone Red szolgáltatáscsomagot is.

 

 

Az Apple két új mobiltelefonnal rukkolt elő kedden, amelyek közül az egyik olcsóbb árfekvése miatt a gyártó szerint különösen keresett lesz majd. Az Apple ezen kívül új operációs rendszert is kifejlesztett.

Az olcsóbb iPhone 5C 16 gigabájtos változata 99 dollárba, míg a 32 gigabájtos modell 199 dollárba kerül majd kétéves előfizetéssel. A cég új csúcsmodellje az iPhone 5S, ennek 16 gigás változata 199 dollárba, a 32 gigás 299 dollárba, a 64 gigás 399 dollárba kerül majd szintén előfizetéssel.

A két készüléket szeptember 13-ától lehet előrendelni és szeptember 20-ától árulják majd az Apple közlése szerint.

 

 

Vissza