Zombik az AppStore-ban – a programok 80%-a élettelen

Czipperer Dia - 2014. július 11.

Az Apple App Store hatodik születésnapján ünnepelte csütörtökön. Az áruház immáron 75 milliárd letöltésnél jár, és a fejlesztők több mint 15 milliárd dollárt zsebeltek be alkotásaikból. Ám az Adjust felmérése szerint, az appok közel 80%-a csak ül a babérjain.

Az Adjust mobil elemzőcég felmérést készített az iOS alkalmazás életciklusáról, mely szerint hiába a sok elérhető program az AppStore-ban, nagyrészüket alig töltik le az emberek. Az alkalmazások közel 80%-a, vagyis 1,2 millió applikáció csupán jelen van az áruházban, de szinte egyáltalán nem keresik őket.

„Zombie app” jelzővel illetik ezeket a programokat, melyek nem keltik fel az emberek érdeklődését. Júniusban az elérhető 1 197 087 alkalmazás közül 953 387 érdemelte ki a zombi címet. 2013 júniusában ez az arány 70, decemberben pedig 75% volt.

A bőség zavara

Hiába tehát a széles választék, ha az emberek nem találják meg őket. Sokan a toplistából válogatnak, nem ásnak az áruház mélyére.

Havi szinten nagyjából 60 ezer új alkalmazással bővül a kínálat, ez pedig ahhoz vezet, hogy az egyes alkalmazásoknak nehéz kiemelkedni a tömegből. Az Adjust adatai alapján júniusban az elérhető programok egyötöde volt kellően látható a felhasználók számára.

Az Apple-nek több mint 39 ezer rangsora van arra, hogy kövesse a népszerűséget az egyes kategóriák között. Korábban a legjobb 350 alkalmazást került bele a listába, ám nemrég frissítették ezeket, és már csak 150 app kap helyet rajtuk. A tendencia pedig azt mutatja, az emberek nem látnak a „toplistán” túlra.
 


Eltűntek a színről

A jelentés azt is megállapította, hogy az elmúlt egy évben számos olyan alkalmazás is akadt (21%), melyek már nincsenek jelen az áruházban. Ezeket nevezik „halott” alkalmazásoknak. Legtöbbjüket maga a fejlesztő távolította el (lásd: Flappy Bird), de volt számos volyan is, amely megsértette az AppStore általános szerződési feltételeit. A legtöbb ilyen app a könyvek (27%), szórakozás (25%) és a segédprogramok (25%) között akadt.

 

Forrás: Mashable.com; Kép: cultofmac.com

Vissza