Snapdragon 410 procit kapott a Huawei Honor 4X

Farkas Norman - 2014. október 29.

A Huawei anyaországában mutatta be középkategóriás gyöngyszemét, a Honor 4X-et. Az 5,5 colos HD kijelzővel szerelt okostelefon árcéduláját meglátva nem is sejtenénk, hogy időtálló 64 bites Qualcomm lapkával és 13 megapixeles hátlapi kamerával büszkélkedhet.

A kínai gyártó tegnap mutatta be legújabb középkategóriás mobilját, a Honor 4X-et. A kétkártyás telefon máris előrendelhető Kínában, ahol kiemelkedő felszereltsége dacára csuoán 1299 kínai jüant, azaz cirka 52 ezer forintot kell érte kicsengetni. A lefoglalt készülékek november 6-án érkeznek meg újdonsült gazdáikhoz.

A fent említett kiemelkedő felszereltség alatt időtálló és erős hardvert, fejlett multimédiás képességeket és viszonylag friss szoftver értettünk. A Honor 4X működéséről ugyanis egy 64 bites Qualcomm Snapdragon 410 (MSM8916) chipset gondoskodik 2GB RAM, 8GB bővíthető tárhely és 3000mAh kapacitású akkumulátor társaságában. Utóbbi kapcsán érdemes megjegyezni, hogy a Huawei szerint 72 órás használatot tud garantálni egy feltöltéssel, ami igen jól hangzik, az pedig a mérnökök ügyességére enged következtetni, hogy a nem éppen vérszegény telepet sikerült bepasszírozni a csupán 7,9 milliméter vastag készülékházba.

 

 

A Honor 4X előlapját egy 5,5 colos, 1280 x 720 pixel (HD) felbontású IPS kijelző uralja, ami szép nagy keresőként szolgál az 5 megapixeles előlapi és a 13 megapixeles – egyébként Sony gyártmányú –, LED villanóval segített hátlapi kamera használatakor egyaránt.

A mobil fedélzetén az Android 4.4 KitKat operációs rendszer teljesít szolgálatot a Huawei saját fejlesztésű Emotion UI 3.0 kezelőfelületébe öltözve, amely számos exta funkciót és különböző témákat is kínál a maximális testreszabhatóság érdekében.

Egyelőre sajnos nem tudni, hogy a Honor 4X kínán kvül is megjelenik-e, s ha igen, akkor várhatóan mikor, de az szinte biztos, hogy hasonló árazással igen nagy sikereket érhetne el világszerte – így nálunk, Európában is.

 

 

 

[Forrás: GSM Arena]

Vissza