Fizikai „home” gombot kaphat a OnePlus 2

Czipperer Dia - 2015. július 22.

Egyre több mindent tudunk meg a soron következő OnePlus mobilról, azonban a tényleges hardverfronton még vajmi kevés információval szolgált a gyártó. A kínai TENAA jóvoltából most egy újabb részletre fény derült.

Már csak néhány nap, és kiderül, pontosan miben is hoz újat elődjéhez képest a OnePlus 2. A gyártó a mobil kampányát nem bízta a véletlenre. Megjegyzem, a felhasználók örömére, hiszen így számos infót tudunk meg a mobilról, és nem csak pletykákra alapozhatunk.

Kiderült már többek között az is, hogy kétkártyás, 4 gigabájt RAM-mal megáldott jószágról van szó, amely kedvező árcédulával, kisebb kijelzővel és USB Type-C támogatással rendelkezik. A telefon emellett fémborítást is kap,

Ezúttal pedig a TENAA szolgált újabb részlettel a mobilra vonatkozóan. Az oldalon közzétett kép szerint egy Samsung-stílusú fizikai „home” gomb is található a készüléken. A OnePlus One modellnek is voltak már navigációs kapacitív gombjai, valamint egy akciógomb is, de a most megejelent fizikai előlapi gomb új lehetőségeket tartogat.

Mindez pedig azt is sugallhatja számunkra, hogy a korábban pletykák tárgyát képező ujjlenyomat-olvasó támogatást is megkapja majd a mobil.

 

 

Forrás: GSMArena.com

Vissza