LG E400 Optimus L3 teszt

Szutor Ferenc - 2012. június 5.

Egy rövid időre nálunk vendégeskedett az LG L-Style sorozatának legkisebb tagja, az L3. A belépő szintű okostelefon ugyan nem szállhat versenybe a nagyokkal, de kategóriájában az egyik legjobb választás lehet.

Bevezető

 

A minap olvastam tesztet egy másik gyártó olcsó okostelefonjáról, aminek a végkicsöngése valami olyasmi volt, hogy ha ilyen egy olcsó okostelefon, akkor inkább ne legyen annyira okos. Hasonló tapasztalatokat olvasva kicsit tartottam az L3-tól. Más egy telefont nyomkodni egy kicsit, telepíteni rá néhány alkalmazást, aztán sok okosat írni róla, és megint más használni. A telefonunk az életünk része. Az okostelefonunk meg főleg az. Előre leszögezem, hogy pozitívan csalódtam.

 

Külcsín

 

Nézzük a száraz tényeket. A telefonon csak az van, ami feltétlenül szükséges. Felül a fülhallgató csatlakozója, a másik sarokban pedig a ki/bekapcsológomb. A bal oldalon billenthető hangerő gomb. A telefon hátlapján egy 3 megapixeles fixfókuszos kamera (nem mosolyog!) kapott helyet, amihez nem jár vaku. Ez persze gyakorlatban inkább csak annyit jelent, hogy zseblámpaként nem lehet használni a telefont. Az előlap sincsen túlbonyolítva, felül a hangszóró, alul két érintésérzékeny, és egy fizikai gomb. A kijelző 3,2 colos, technológiája sima TFT, felbontása pedig 240x320 pixel. A telefon alján kapott helyett a teljesen szabványos microUSB csatlakozó.

Az összszerelés minőségére nem lehet panasz. Nincsenek rések, nem lötyög, nem zörög semmi. A hátlap eltávolítása egyszerű lepattintós módszerrel történik, amihez nem árt egy kis köröm. Itt találjuk az akkumulátort és a microSD foglalatot, amibe maximum 32GB-os kártyát helyezhetünk. Erre szükség is van, hiszen a gyári 1Gb belső memóriát hamar betelíthetjük.

Az L3 tokozása az árának megfelelően teljesen műanyag, ráadásul nem is az az igazán igényes fajta. Amikor az ember kézbe veszi a telefont, rögtön érzi, hogy itt bizony nem NASA technológiát alkalmaztak a műanyagok fröccsöntésénél. Ezzel együtt megfelelő távolságból nézve, még mutatósnak is nevezhető. A kézreálló, 102,6 x 61,6 x 11,85 mm-es tokozásban azért elég sok minden helyet kapott, ami egy okostelefonba manapság kell. Nagysebességű adatátvitel (HSDPA), GPS és WIFI modul. De találunk benne gyorsulás és elmozdulás érzékelőt na meg iránytűt is. És mindezekkel együtt is csak 109gramm! A 800mhz-es ARMv7 processzor nem egy erőmű, de a telefon használata ezzel együtt nem ad okot panaszra.

Mindent összevetve elmondhatjuk, hogy (kb. 2 évvel ezelőtt) kiforrott technológiát használtak az LG mérnökei.

 

Belbecs, multimédia

 

Ami a lényeg. A kis méret és a könnyű súly talán inkább a női felhasználókat célozza, ugyanakkor nekem kifejezetten tetszett, hogy kényelmesen elfér a farmer zsebében (is). A telefon használata igen gördülékenyen megy. A közel egy hetes használat alatt nem volt lefagyás, sem hibaüzenet, és nem kellett az Android 2.3 Gingerbread alkalmazáskezelőjébenben lelövöldözni a futó programokat. Pedig használtam azért rendesen, ahogy egy okostelefont kell (Foursquare, Facebook, LinkedIn, Twitter, három e-mail fiók (amiből 2 gmail, 1 imap), némi játék, webböngészés stb.). Egy sporteseményt is le tudtam vele közvetíteni Facebookon, képek feltöltésével, kommenteléssel. Az L3 végig tette a dolgát, nem hagyott cserben.

Hogy mégis mitől belépőszintű? A 3 megapixeles kamera képe (tesztfotó itt) még napfényben sem túl szép, és akkor diplomatikus voltam. A TFT kijelző meg olyan, amilyen. Tény, hogy az ember nem érzi azt, hogy különböző vicces programokat szeretne rá letölteni, és azokkal játszani. Inkább csak akkor nézi, ha muszáj. Fakók a színek, hiányoznak a kontrasztok.

 

Üzemidő

Az akkumulátora miatt viszont simán aranyba önteném az L3-at. Intenzív használat mellett bekapcsolt Wifi-vel és GPS-el 2,5 nap folyamatos üzem után kezdte magát csak éhesnek érezni. Ha ezeket is kikapcsoltam, akkor elment volna 3-4 napig is, de nem volt hozzá elég türelmem. Én még nem találkoztam ilyen okostelefonnal. Azért a 3G itt is megteszi hatását: ha bekapcsoljuk 1 nap után már feszültségproblémák jelentkeznek. Ugyanakkor volt, hogy elfelejtettem töltőre tenni éjszaka és már reggel alacsony akkufeszültséget jelzett. Mivel nem volt a környéken töltő, ezért kikapcsoltam minden adatkapcsolatot és a wifit, GPS-t is. Este még tudtam vele telefonálni, nem merült le! Szerintem EU-s normát kellene meghatározni, hogy mennyi ideig kellene működnie egy okostelefonnak egy töltéssel. Ennek nyugodtan lehet az LG L3 az etalonja.

 

Összegzés

 

Nem tagadom, elmorzsoltam egy könnycseppet gyönyörűségemben, amikor újra ránéztem a Lumia 800 AMOLED kijelzőjére (a dolgokat többnyire csak akkor értékeljük igazán, ha nincsenek, ugye). Az is igaz, hogy a Lumia akkumulátora rég feladta volna a harcot és egy elegáns Goodbye felkiáltással a sorsomra hagyott volna azon a bizonyos hétvégén. Valamit valamiért.

Összességében egy nagyon jól eltalált masina lett az L3, mely kivállóan helytáll a kategóriájában, üzemidő tekintetében (persze a kisebb kijelző és a gyengébb processzor miatt) pedig a sokkal magasabb szinten versenyző modelleket is lepipálja. Akinek nincs igénye a látványos, nagyobb teljesítményigényű játékokra és alkalmazásokra, viszont egy megbízható, gördülékenyen működő androdios okostelefonra vágyik, annak kifejezetten ajánlott az LG üdvöskéje. És még nem is említettük az L3 árcéduláját, amely még vonzóbbá teheti a felhasználók számára: kártyás csomagban 32 ezer forint körüli összeget kell kicsengetni a telefonért.

Kulcsszavak: teszt, LG
Vissza