Lencsevégen a Samsung új, duplakijelzős kagylója

Farkas Norman - 2013. augusztus 5.

Megjelent néhány fotó a dél-koreai óriás kinyitható kialakítású, két méretes érintőképernyővel szerelt androidos készülékéről. A Galaxy Folder vagy Galaxy Golden néven piacra kerülő okostelefon kiemelkedő hardverrel ötvözi a stílusos kagylóformát és az Android rendszert, így megfelelő árazás mellett igen népszerű lehet.

Néhány hete röppent fel a hír a Samsung új kagylódoridjáról, mely a tavaly bemutatott "Jackie Chan mobil" (SCH-W2013) utódjának tekinthető. A Galaxy Folder vagy Galaxy Golden néven érkező készülékről most végre felbukkant néhány fotó is, melyek alapján külső megjelenése alig tér el az elődmodellétől.

Az SHV-E400 vagy SHV-E700 modellszámú telefon az érintőképernyő és a virtuális klaviatúra mellett hagyományos T9 gombsort, illetve vezérlőgombokat is rendelkezésünkre bocsát, ráadásul nem csak egy, hanem kettő méretes (3,7 hüvelykes, 800 x 480 pixel felbontású) megjelenítőn keresztül férhetünk hozzá a fedélzetén szaladgáló Android 4.2 rendszerhez. Az eddigi infók szerint igen ütős hardvert tudhat magáénak a masina: meghajtásáért a napjaink vérbeli csúcsmodelljeibe szánt, négymagos Snapdragon 800 processzor gondoskodik.

A Galaxy Golden (vagy Folder) várhatóan a Samsung anyaországában jelenik meg először, s később egyéb régiókban is elérhetővé válhat. Te kipróbálnád a duplakijelzős kagylómobilt, vagy ragaszkodsz a megszokott okostelefon formához?

 

 

 

[Forrás: Übergizmo]

Vissza