Megérkezett a frissítés az Xbox One konzolokra

Czipperer Dia - 2013. december 11.

Tegnap hivatalosan is megérkezett az Xbox One játékkonzol első frissítése. „Instant On” üzemmódban az update automatikusan letöltődik a készülékre.

A Microsoft kiadta az Xbox One játékkonzoljának első frissítését, pedig még egy hónap sem telt el azóta, hogy megjelent a piacon. Ebben a frissítésben a vállalat számos hibát javított. „Instant On” módban használva a készüléket még keresni sem kell az update-et, automatikusan letöltődik, majd újraindítás után frissülnek a beállítások. A frissítés kikapcsolja a készüléket, a felhasználóknak kell ezután manuálisan újraindítani.

Indításkor megjelenik az Xbox logó a zöld háttérben. Ez már azt jelenti, hogy a telepítés elkezdődött. Ez 2-5 percig is eltarthat. Miután befejeződik a frissítés, a kezdőképernyő jelenik meg a készüléken.

Nem kell aggódni amiatt, ha nem vagyunk a konzol közelében néhány napig, ugyanis a készülék rendszeresen ellenőrzi a frissítéseket, és a háttérben letölti azokat, akkor is, ha napokig nem használjuk. Ez azonban csak az „Instant On” módban működik. Ha ez nincs bekapcsolva, akkor ezt a felhasználóknak kell megtenniük: december 12-én délután érhető majd el a frissítés.

Az update-tel többek között javították a többfeladatos üzemmód hibáit. Ezzel adódtak gondok, amikor az illető újracsatlakozott egy adott játékhoz. Azt is kiküszöbölték, hogy a felhasználók ellentmondásos értesítéseket kapjanak, amely korábban több esetben előfordult. Emellett sok helyen kapcsolódási problémák is jelentkeztek a vezeték nélküli hálózatra kapcsolódásnál, így frissítették ennek driverét is, valamint az Xbox TV-n is javítottak.

A frissítésről bővebben itt lehet olvasni.

 

Forrás: TheNextWeb.com

Vissza