Új Sony üdvöskék a láthatáron – „Sirius” és „Canopus”

Czipperer Dia - 2014. január 2.

Már csak néhány hét, és itt van a CES 2014, ahol számos újdonsággal ismerkedhetünk meg. Csak győzzük követni. Tavaly a Sony okostelefon háza táján az Xperia Z mutatkozott be, idén pedig két új modellről szólnak a hírek. Ám még korántsem biztos, hogy az új készülékekről itt hullik le a lepel.

A Digi-Who kínai weboldal ír arról, hogy hetek múlva a Sony két új készüléket is bemutat. A Sirius és Canopus névre hallgató modellekről egyelőre nem tudni biztosan, miről mutatkozhatnak be, csak találgatni lehet, hogy a közelebbi CES-en vagy pedig a szintén év elején, februárban tartandó MWC-n rántják le róluk a leplet.

Így természetesen még a részletes specifikációkat is homály fedi, azonban néhány részletet lehet már tudni a Digi-Who által. A Sirius névre keresztelt készülék a mostani infók szerint 5,2 hüvelykes megjelenítővel, valamint Qualcomm Snapdragon 800 processzorral és 4G LTE támogatással érkezik.

A Canopust valamivel kisebb, 5 hüvelykes kijelzővel látták el. A processzor esetében vagy Snapdradon 800 vagy 805 gondoskodik majd meghajtásáról. A Canopusról az a hír is járja, hogy lesz rajta „no mobile” (nem mobil) lehetőség is, amikor a készüléket egyszerűen csak média lejátszóként lehet használni. Mindkét eszköz várhatóan legalább 2K felbontású kijelzővel rendelkezik majd.

 

Forrás: Übergizmo.com

Vissza