Deloitte: 2014 a viselhető okos kütyük éve lesz

Kütyü Magazin - 2014. január 23.

A testen viselhető okos eszközök – köztük az okosszemüvegek, okosórák - felemelkedésének éve lesz 2014: 10 millió darab fogyhat belőlük idén szerte a világban, értékesítésük pedig 2020-ra a 100 millió darabot is meghaladhatja – derül ki a Deloitte 2014-es globális trendeken alapuló TMT (Technológiai, Média és Telekommunikációs) előrejelzéséből.

„A Deloitte friss jelentése szerint a vásárlói igények 2014-ben 3 milliárd dolláros jövedelmező piacot teremtenek a testen hordható okos eszközöknek. Emellett idén is az egyik legnagyobb növekedés az okostelefonok forgalmában lesz tapasztalható: a legtöbb korosztályban már általánossá vált a használatuk, kivéve az 55 év felettiek körében, ahol a penetráció megugrására lehet számítani 2014-ben. A korábbi várakozások ellenére növekszik a TV-előfizetetések száma is, amiben nagy szerepet játszik, hogy egyre több háztartás vesz majd igénybe kettő, vagy több szolgáltatást is.” – emelte ki Szép Péter, a Deloitte Zrt. Üzletviteli tanácsadás üzletágának partnere a tanácsadó cég által készített „TMT Előrejelzések 2014” jelentés legfontosabb megállapításait.

Technológia: az okostelefonok és a tabletek hajtják idén a piacot

A testen viselhető okos eszközök piacán a legnagyobb bevételt az okosszemüvegek hozhatják 2014-ben, amelyekből 4 millió darabot értékesíthetnek idén, ám 2016-ra 10 millió, 2020-ra pedig 100 millió darabra nőhet a forgalmuk. Idén még elsősorban magánszemélyek fogják keresni, az üzleti használatuk később válhat majd uralkodóvá. Elemzői becslések szerint 2017-re akár 1 milliárd dolláros éves megtakarítást érhetnek el majd a cégek az alkalmazásukkal. Okosórákból 2 millió darab kelhet el idén és forgalmuk hosszabb távon is kisebb lesz az okosszemüvegénél, amelyekhez képest fő hátrányuk, hogy nem a látótérben helyezik el az információkat. Mivel az okostelefonok mellett kevés plusz előnyt tartogatnak és méretükből adódóan használatuk körülményes (adatbevitel, akkumulátor kapacitás) inkább csak kiegészítő eszközként funkcionálnak majd. A sportrajongók és az életmódváltást fontolgatók körében lesznek népszerűek az okos fitness pántok, amelyekből szintén közel 4 millió darab fogyhat az idén, ám használatuk középtávon sem válik általánossá. Elterjedésüknek gátat szab, hogy számos funkciójuk okostelefon alkalmazásokkal is pótolható.

A Deloitte az ún. „okos nappali” eszközeinek, az okostelefonoknak, tableteknek PC-knek, TV készülékeknek és játékkonzoloknak a globális forgalmát 50 milliárd dollárral becsüli magasabbra a tavalyinál, így 2014-ben meghaladja majd a 750 milliárd dollárt. Az eladás a következő években is növekszik majd, de várhatóan az elmúlt 10 évben tapasztaltnál kisebb ütemben. A növekedés nem minden termékkategóriát érint: a PC-k piacán 4%-os csökkenés várható a tavalyi 12%-os visszaesés után. A TV készülékek piaca is szűkült, ami elsősorban az ár lassú csökkenésében mutatkozik meg: a vevőket ugyanis pl. 3D technológia, hang, vagy mozdulatvezérlés nem ösztönzi arra, hogy drágában, vagy gyakrabban cseréljék le készülékeiket.

 

 

Az okostelefonok forgalma 12%-kal nőhet a Deloitte előrejelzése szerint az előző évhez képest, amivel a forgalmuk 375 milliárd dollárra emelkedik. A hagyományos telefonok lecserélése már nagyrészt megtörtént – amely a legnagyobb növekedést generálta - és a meglévő készülékek cseréjének ideje is meghosszabbodik, ezért a növekedés üteme már lassul.  A következő 5 évben az értékesítés nagyobb része a fejlődő országokban történik majd. A tabletek forgalma idén a várakozások szerint meghaladja a 100 milliárd dollárt, miközben csökkennek az átlagos eladási árak, amit elsősorban a 8,5 colos, vagy annál kisebb tabletek térhódítása okoz.

A tömeges nyílt online kurzusokon (MOOC - Massive Open Online Course) idén 10 millióan regisztrálhatnak, ami duplája a 2012-es jelentkezéseknek, azonban az összes lezárt képzésen belüli aránya még mindig csak 0,2%-ot tehet ki. Világszerte 100 millió eVizitre kerülhet majd sor idén, ami potenciálisan több mint 5 milliárd dolláros megtakarítást jelenthet a személyes orvosi vizit költségeihez képest, illetve 400%-os növekedést a 2012-es adatokkal összehasonlítva.

Média: nem jön még el a vezeték nélküli világ

2014 végére világszerte 50 millió háztartás kettő vagy több különálló TV-előfizetéssel fog rendelkezni, ami várhatóan körülbelül 5 milliárd dolláros árbevétel-többletet fog generálni. Az érintett háztartások az elsődleges - szatellit, kábel, vagy IPTV – előfizetés mellett SVOD (Subscription Video On Demand) szolgáltatást is igénybe vesznek.

A prémium sportközvetítési jogokból származó bevétel 2,9 milliárd dollárral 24,2 milliárd dollárra fog nőni, ami 2013-hoz képest 14%-os növekedést jelent. A jogdíjak növekedését a fontosabb európai nemzeti futballbajnokságokkal és észak-amerikai bajnokságokkal kötött új megállapodások idézik elő.

Telekommunikáció: az SMS továbbra is 100 milliárd dollár éves bevételt generál

2014-ben a mobiltelefonon elérhető chatszolgáltatásokon keresztül több mint kétszer akkora adatforgalom fog megvalósulni, mint SMS-en keresztül (napi 50 kontra 21 milliárd üzenet). Ennek ellenére az SMS-ek idén még mindig 100 milliárd dollár árbevételt fognak generálni, ami kb. ötvenszerese a chatszolgáltatások teljes bevételének. A továbbra is magas SMS bevételek főként annak köszönhetőek, hogy az SMS szolgáltatás gyakorlatilag mindenhol elérhető és minden készülékkel kompatibilis, illetve - a chatszolgáltatáshoz képest - viszonylag ritkán használják, így kevésbé érzékenyek az árára a felhasználók.

Az okostelefonok penetrációja az 55 fölötti korosztály körében fog a leggyorsabban növekedni főként a fejlett országok piacain. Az év végére az 55 évnél idősebbek 45-50%-a fog ilyen készülékkel rendelkezni, ami még mindig alacsonyabb, mint a kb. 70%-os penetráció a 18-54 éves korosztály körében, azonban 25%-os növekedést jelent 2013-hoz képest.  A növekedést magyarázza, hogy hagyományos mobiltelefonokat egyre nehezebb lesz beszerezni. Az 55 fölötti korosztály egy része azonban inkább hagyományos telefonként fogja használni az okostelefonokat.

 

 

 

 

 

 

Vissza