HTC One M8 – egy hónapon belül a hazai szolgáltatóknál

Farkas Norman - 2014. április 4.

Magyarországon is bemutatkozott a HTC legújabb csúcsmodellje egy sajtótájékoztató keretében. Az eseményen kiderült, hogy a One M8 egy hónapon belül – azaz legkésőbb május elején – megjelenik mindhárom nagy hazai mobilszolgáltató kínálatában.

Ma délelőtt volt Budapesten a HTC One M8 hazai bemutatója, melyen mi is részt vettünk. Az eseményen élőben is megcsodálhattuk a tajvani gyártó 2014-es csúcsmodelljét, melyről már mindent megtudhattunk március 25-én, premierje alkalmával (a készülékről szóló részletes cikkünket itt olvashatod).

 

 

A készülékben fellelhető újítások – mint például a duo Camera, a Sense 6 és a fémesebb készülékház – prezentálása után lehetőségünk volt megnyomkodni egy picit a masinát, amit már kézben fogni is jó érzés. A gördülékeny működés mellett látványos, mégis valamelyest visszafogott felület fogad bennünket, a duo Camera munkája tényleg izgalmas, ugyanakkor észrevettük fotózgatás közben az UltraPixel kamera gyengeségeit is – persze így sem teljesített rosszul.

Az eseményen elhangzott infók szerint a HTC One M8 egy hónapon belül, vagyis legkésőbb május 4-én landol a magyar piacon. Szolgáltatót váltania, illetve számot hordoznia senkinek sem kell, aki szeretne egy példányt az újdonságból, hiszen azt a Telekomnál, a Telenornál és a Vodafone-nál is meg lehet majd vásárolni – és mindemellett persze lesz majd lehetőség független modellek vásárlására.

Ha jól hallottuk, a One M8 listaára kezdetben 260 ezer forint körül alakul. Ez az összeg elsőre elég merészen és egyben szomorúan hangzik, de szinte biztosak vagyunk abban, hogy a premier után nem sokkal lejjebb kúszik.

 

 

 

Vissza