Redmi Note 4G – lélekcsere

Farkas Norman - 2014. augusztus 7.

A kínai Apple-ként is emlegetett gyártó leleplezte a népszerű Redmi Note phablet új kiadását, mely tudását tekintve csak hálózati támogatás, illetve SIM foglalatok frontján tér el már piacon lévő társaitól, burkolata alatt viszont a Mediatek megoldása helyett a Qualcomm négymagos Snapdragon 400 processzora dolgozik.

A Xiaomi március végén mutatta be Redmi Note készülékét, mely kiemelkedő ár/érték arányával hívta fel magára a vásárlók figyelmét és vált sikertermékké. Az 5,5 hüvelykes, 1280 x 720 pixel (HD) felbontású kijelzővel, 13 megapixeles előlapi és 5 megapixeles hátlapi kamerával, valamint nyolcmagos, 1,4GHz-es Mediatek processzorral szerelt phabletet átszámítva cirka 31 ezer forintért árulja a cég, sőt a technokrata felhasználók örömére egy erősebb (és némileg drágább) változattal is előrukkolt, melyben 1,7GHz-en pörögnek a processzormagok 2GB RAM társaságában.

 

 

A Redmi Note duóból mára trió lett, ugyanis a gyártó bemutatta az óriásmobil 4G LTE hálózatokat is támogató kiadását. A 999 jüant, azaz kb. 39 ezer forintot kóstáló újdonság több eltérést is mutat testvéreihez képest: egyrészt kettő helyett csak egy SIM foglalat került bele, másrészt Mediatek helyett Qualcomm lapkészlet felel a működéséért. A Xiaomi választása a Snapdragon 400-ra (MSM8926) esett, melynek processzora négy 1,6GHz-es maggal operál.

A gyengének cseppet sem nevezhető CPU köré 2GB RAM-ot, 8GB tárhelyet és microSDXC kártyafoglalatot pakolt a gyártó. A gép egyéb szempontból megegyezik a másik két Redmi Note-tal, azaz ütős kamerákat és 3200mAh kapacitású akkumulátort tudhat magáénak, fedélzetén pedig a MIUI felületbe öltöztetett Android 4.4.2 KitKat operációs rendszer teljesít szolgálatot.


 

[Forrás: GSM Arena]

Vissza