Európába érkezik a dupla kijelzős YotaPhone

Czipperer Dia - 2014. december 3.

Az orosz Yota Device korábbi ígéretéhez híven még ebben a hónapban piacra dobja második generációs, kétkijelzős mobilját Európában. Az eddig csak sejtett árcédula most végre nyilvánosságra került.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk nektek, a dupla kijelzővel hódító YotaPhone új generációs tagja még ebben az évben, egészen pontosan most, az év utolsó hónapjában debütál Európában. A YotPhone 2 elődjéhez hasonlóan szintén a hátoldalán található E-Ink kijelzővel tűnik ki a tömegből.

Most már azt is lehet tudni, mennyibe kerül majd az eszköz az öreg kontinensen, illetve Oroszországban. A 32 990 rubeles orosz ár átszámítva 612 dollárt kóstál, amely jelentősen több elődje árcédulájához képest (295 dollár). A februári starthoz képest nem változott semmi a felszereltségét illetően.

Elődjéhez viszonyítva azonban, mint már korábban is jeleztük, sokat fejlődött. A két kijelző közül az előlapi egy 5 hüvelykes Full HD felbontásra képes AMOLED megjelenítő, a hátlapján pedig egy 4,7 hüvelykes E-Ink kijelzőt találunk.  A korábbi modellnél még az előlapi megjelenítő is mindössze 4,3 hüvelyk volt, és csupán HD felbontásra volt képes.

 

A készülék részletes specifikációiról a December 3-án debütál a YotaPhone 2 című cikkünkből tájékozódhattok. Ha kíváncsiak vagytok, miben fejlődött elődjéhez képest, akkor a Felturbózták a YotaPhone-t című anyagunkat ajánljuk figyelmetekbe.

 

Forrás: Engadget.com 

Vissza