Nemzetközi piacokra is érkezik a „szemező mobil”, az LG Aka

Czipperer Dia - 2015. március 20.

Tavaly novemberben mutatta be az LG Aka nevű újdonságát, mely négy különféle verzióban, színben és „szemmel” került piacra Dél-Koreában. A vállalat most további régiókban is elérhetővé teszi gyermekeknek szánt mobilját.

Az LG Aka egy különleges mobiltelefon a vállalat háza tájáról. A gyermekeknek szánt készülék tavaly mutatkozott be négy színnel és különféle szempárokkal. A telefon tetején, az előlapon ugyanis egy szempár köszön vissza a felhasználóra.

A különleges szemek akkor jelennek meg, amikor a telefon a tokban van. Többféle verzió (összesen négy) érhető el, mindegyik esetén más-más szemek köszönnek vissza, melyek reagálnak is a történésekre: jelzik például, mikor merül az aksi, értesítések, e-mailek esetén pedig bepirosodnak.

Az LG egy mókás háttértörténetet társított a mobilokhoz. A földönkívüli invázióra épülő sztori alapján a sárga modellben a szerelmes Eggy lakozik, a rózsaszín „ruha” alatt a duci YoYo bújik meg, a harcias Wooky fehérben jár és a sötétkék Aka szemeivel a zene- és táncimádó Soul néz ránk.

A vállalat most bejelentette, hogy más országokban is elérhetővé teszi a mobilt, mint például Hong Kongban, Kínában, Tajvanban, Szingapúrban és Törökországban. A telefon 5 hüvelykes (720 pixel) kijelzővel, valamint 1,2 GHz-es négymagos processzorral rendelkezik. 1,5 gigabájt RAM-mal és 16 GB tárhellyel áll a felhasználók rendelkezésére, fedélzetén pedig az Android 4.4 KitKat rendszer teljesít szolgálatot.

 

 

 

Forrás: GSMArena.com

 

Vissza