Kör alakú lesz a Samsung következő okosórája

Czipperer Dia - 2015. április 24.

A Samsung megerősítette a hírt, miszerint soron következő okosórája kör alakú kialakítással érkezik majd.

Korábban már mi is beszámoltunk a Samsung készülő okosórájáról, az Orbisról. Most maga a Samsung erősítette meg, hogy valóban kör alakú karóra lapul a tarsolyukban.

Egyelőre még nem tudni, milyen névre hallgat az eszköz. Az Orbis néve mellett felmerült még a Gear A elnevezés is. A dél-koreai vállalat az eszközt a következő generációs Gear néven említi, így valószínűbbnek tűnik az utóbbi név.

A vállalat hivatalos közleményében azt is elárulta, hogy a karórához készülő szoftverfejlesztői eszköze (SDK) elérhető lesz mielőtt az eszközt bemutatják.

Azok a fejlesztők, akik szeretnének appokat fejleszteni az órára, az erre szánt weboldalon regisztrálhatnak, majd a Samsung felveszi velük a kapcsolatot a további részleteket illetően.


A korábbi kiszivárgott információk alapján a Gear A meghajtásáról a Samsung saját Exynos 7420 chipsetje gondoskodhat, valamint a karóra 3G adatkapcsolattal rendelkezhet, illetve a hanghívás funkciót is támogathatja.

Az óra állítólag objektum és képfelismerő tulajdonsággal is rendelkezik majd, valamint az egyes termékek vonalkódját is képes lesz beolvasni, melyeket aztán a vállalat mobilfizetési rendszerén, Samsung Payen keresztül meg lehet vásárolni.

 

 

Forrás: GSMArena.com

Vissza