Jövő év elején érkezik a ZUK Z2

Czipperer Dia - 2015. november 10.

Idén debütált a ZUK Z1-es mobil, a jövő év elején pedig a Z2 követi a sorban. Ezt maga a vállalat erősítette meg, aki a soron következő szoftverfrissítésről is beszélt.

A ZUK vezérigazgatója erősítette meg a hírt, miszerint 2016-ban mutatják be a ZUK Z2-es mobilt a piacon. Az előzetes pletykák szerint a mobil lelke a legújabb Snapdragon lapka, a 820-as modell lesz. A készülékről korábban az a hír járta, hogy még idén megérkezik, de úgy tűnik, csak jövőre landol a piacon a mobil. Pontos dátumot egyelőre még nem közöltek, de várhatóan még az év első felében landol a piacon.

További jó hír, hogy a Z1-et sem hagyják parlagon heverni, ugyanis a modell hamarosan a ZUI felhasználói felület legújabb verzióját kapja meg fedélzetére, amely már Android 6.0 Marshmallow alapokon fut majd. Ennek béta verziója most decemberre várható, a végleges változat pedig 2016 márciusában érkezik majd.

Kiderült továbbá az is, hogy a nemzetközi, CyanogenMod alapokon futó ZUK Z1 modellt is frissíti a vállalat a 6.0-ás Android verzióra, ennek érkezése jövő márciusban várható.

 

 

Forrás: Gizmochina.com

Vissza