Fordulat az e-kereskedelemben

Kütyü Magazin - 2016. október 13.

A teljesítményalapú hirdetési piac egyik vezető vállalata a Criteo a napokban tette közzé a mobil kereskedelemről készített jelentését 2016. első félévére vonatkozóan.

A jelentés betekintést nyújt a fogyasztók vásárlási szokásaiba, és előrejelzést is tartalmaz a mobil kereskedelem globális jövőjére nézve. Rámutat arra, hogy tovább nő a mobileszközök használata és azok a kiskereskedelmi vállalatok, amelyek felismerik ezen trend nyújtotta lehetőségeket, sikerre számíthatnak a soron következő kiemelt vásárlási időszakokban. 

„Magyarországon minden ötödik e-kereskedelmi vásárlás már jelenleg is mobil eszközön történik – okostelefonon vagy tableten. Magyarországon az m-kereskedelem növekedése várható az elkövetkezendő években, ahogy Németországban is történt az elmúlt néhány évben. Az okostelefonok már jelenleg is az m-kereskedelem legfontosabb eszközei, és szerepük az egész e-kereskedelmi területen tovább nő. Az e-kereskedelmi vállalatok számára itt az idő, hogy még inkább a mobil üzletágra fókuszáljanak” - nyilatkozta Alexander Gösswein, a Criteo közép-európai ügyvezető igazgatója.

A Criteo kutatása azt mutatja, hogy a kiskereskedelmi szektor fordulóponthoz ért, és a márkák már nem hagyhatják figyelmen kívül a mobil platformokat, mivel jelenleg elsősorban ezeken keresztül zajlik az e-kereskedelmi forgalom nagyrésze. A technológiai fejlesztések megkönnyítették a mobileszközön történő vásárlást, de a hirdetők számára kihívást jelent minden környezetben megcélozni a fogyasztókat. A kiskereskedelmi vállalatoknak stabil jelenlétet kell kiépíteniük az alkalmazások és a mobil web területén, és az árbevétel felfuttatása érdekében mobil célzási stratégiákat kell kidolgozniuk ahhoz, hogy a böngészés és a vásárlás során valóban bárhol és bármikor kapcsoltba tudjanak lépni az ügyfelekkel. 

A kutatás főbb eredményei:

A mobil vásárlás dominanciája

Tovább nő az asztali gépen vagy mobileszközön keresztül az interneten böngészők és vásárlók száma, és több tranzakciót rögzítenek mobileszközön, mint a hagyományos internetes csatornákon. Azok a kiskereskedelmi cégek, amelyek – mind az alkalmazásokon belül, mind a mobil interneten – ennek megfelelően optimalizálták a mobil vásárlási élményt, hamarosan maguk mögött hagyhatják versenytársaikat, és forgalmuk is jelentősen emelkedhet:

  • A 2016. első fél évében a világ legnagyobb kiskereskedelmi vállalatainak mobil eladásai 17%-kal nőttek az egy évvel korábbihoz képest – így arányuk jelenleg 46% az összes e-kereskedelmi tranzakción belül. Kelet-Közép-Európában a piacvezető kiskereskedelmi cégek mobil részesedése 25%.
  • Japánban és az Egyesült Királyságban már nagyobb értékesítési forgalom zajlik mobileszközökön, mint asztali gépeken. 
  • A mobil csatorna kiskereskedelmi tranzakciókon belüli részesedése Brazíliában, Ausztráliában és Franciaországban nőtt a legjobban. 

Okostelefon-központú vásárlók 

Az okostelefon, – mint preferált vásárlási eszköz – pozícióját tovább erősíti a tranzakciók lebonyolítását egyszerűsítő funkciók továbbfejlesztése, pl. az ujjlenyomat-felismerés. A mobilbarát kiskereskedői weboldalak számának bővülésével a mobil tranzakciók száma is nő. Az okostelefon-központú célközönség eléréséhez minden kiskereskedelmi cégnek érdemes az alkalmazáson belüli vásárlást és a mobil internetet is lefedő, mobilközpontú marketingstratégiát kidolgoznia:

  • Most először fordult elő, hogy minden globálisan jelentős piacon a mobil tranzakciók többsége okostelefonon zajlott.
  • A jelentés rangsort állított fel a mobil csatorna kiskereskedelmi tranzakciókon belüli részesedése alapján. Kiderült, hogy a konverziós arány a legtöbb mobilbarát webhellyel rendelkező országban (Japán, Egyesült Királyság és Dél-Korea) volt a legmagasabb. 

 

A fejlett alkalmazások nagyobb költést generálnak 

A legnagyobb kiskereskedelmi cégek ötletes, könnyen kezelhető és hasznos vásárlási alkalmazásokat fejlesztenek annak érdekében, hogy a fogyasztók gördülékenyen hajthassanak végre tranzakciókat mobileszközön is. Az olyan jellemzők, mint a kezdőképernyőn való elhelyezés, az azonnali betöltés, az offline tartalom, a „push” értesítések, a személyre szabás és a natív funkciókhoz biztosított hozzáférés gazdagabbá és vonzóbbá teszi a vásárlási élményt a fogyasztók számára. A gazdag funkcionalitású környezetet, és több eszközön is egységes, következetes és releváns élményt nyújtó márkák jó eredményeket érnek el az ügyfélmegtartás és a konverzió terén: 

  • A fejlett mobil alkalmazással rendelkező kiskereskedelmi cégeknél 2016. második negyedévében a mobil ügyletek 54%-át generálták alkalmazáson belül, szemben a 2015-ös 47%-kal. 
  • Az alkalmazásokban jóval több a lezárt ügylet, mint más digitális vásárlási csatornán, a konverziós arány pedig a mobil internet esetében megszokott érték háromszorosa.
  • Most először fordult elő, hogy a mobil alkalmazásokban magasabb volt a rendelési érték, mint az asztali gépes és a mobil internetes csatornán: a vásárlók az alkalmazásokban átlagosan 127 dollárt költöttek, szemben az asztali gépen költött 100 dollárral és a mobil interneten forgalmazott 91 dollárral.
  • A fejlettebb mobil alkalmazások tulajdonosai 90%-kal több konverziót értek el, mint az ilyen téren kezdő kiskereskedelmi cégek. 

A mobil kereskedelem 2016. első félévi állapotáról készített jelentés (Criteo H1 2016 State Of Mobile Commerce) teljes szövege innen tölthető le.

Vissza