A HONOR 200 széria a Studio Harcourt-tal forradalmasítja az AI-alapú portréfotózást

Kütyü Magazin - 2024. június 12.

A HONOR, Európa leggyorsabban növekvő okostelefon-márkája ma a párizsi Hipódromo de París-Longchamp helyszínén egy látványos rendezvényen mutatta be a HONOR 200 termékcsaládot. Az eseményen – amelyen több mint 800 európai újságíró és partner vett részt – a vállalat megerősítette, hogy a HONOR 200-as széria Magyarországra is érkezik. Ezzel együtt most először lesz kapható a régióban és az országban a HONOR 200 és a HONOR 200 Pro. 

Az előadás központi eleme volt, hogy a cég részletezte együttműködését a Studio Harcourt-tal, a legendás párizsi portréfotózási stúdióval. A HONOR innováció iránti rendíthetetlen elkötelezettségét bizonyítja, hogy a cég termékfejlesztési csapata szorosan együttműködött a Harcourt szakértő fotósaival, hogy több ezer képet elemezzenek, és így közösen dolgozzák ki a HONOR AI portré motorját. Ötvözve a Studio Harcourt szakértelmét és művészetét a HONOR modern, platformszintű AI képességeivel a HONOR 200 Pro lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy megfelelően kezeljék a fényeket és árnyékokat, ami minden stúdiószintű portré alapja.

„Büszkék vagyunk arra, hogy elhozhatjuk Európába a művészet és a technológia tökéletes találkozását, amivel bárki bármikor stúdiószintű portrékat készíthet” – nyilatkozta Tony Ran, a HONOR európai elnöke. "Míg a stúdióminőségű portré eddig sokaknak elérhetetlen volt, a HONOR 200-zal új mércét állítunk fel az okostelefonos portréfotózás terén, szó szerint a zsebekbe, táskákba helyezve egy hordozható stúdiót. Ez a példátlan eredmény az AI technológia terén nemcsak a HONOR innováció iránti elkötelezettségét szemlélteti, hanem rávilágít arra a törekvésre, amivel a portréfotózás határait feszegetjük és értelmezzük újra."

Az esemény fontos bejelentései között szerepelt egy jelentős együttműködés a neves portréfotóssal, Rankinnel, aki olyan hírességekről készített ikonikus felvételeiről híres, mint II. Erzsébet királynő, David Bowie és Kate Moss. A partnerség további részleteit az elkövetkező hetekben jelenti be a HONOR, de egy potenciális nyári londoni eseményről már most szó esett.

A helyszínen a vendégek ki is próbálhatták az új HONOR 200 szériát: a Studio Harcourt által biztosított interaktív élményzónákon és pop-up portré stúdiókon keresztül első kézből tapasztalhatták meg annak képességeit.

A Studio Harcourt mesteri portréfotózása mindenki számára elérhető lesz

A portréfotózás legfontosabb eszközei a fény és az árnyék, így a HONOR 200 sorozat fejlett hardverrel és aprólékosan kidolgozott, AI-alapú szoftverrel rendelkezik, amely a környezeti fények nüanszait is felismeri és értelmezi. A HONOR 200 Pro 50MP-es fő portrékamerája Super Dynamic H9000 érzékelővel van felszerelve, amivel lenyűgöző képeket lehet készíteni még a gyengébb fényviszonyok mellett is. A 2,4μm-es pixelmérettel rendelkező 4 az 1-ben pixel binning technológiával az apró részletek is minden esetben láthatóak maradnak. A HONOR 200 Pro emellett 50MP-es portré-telefotó kamerával és a Sony testreszabott teleobjektív érzékelőjével is rendelkezik, így távolról is kiváló képek születhetnek.

A HONOR 200 Pro új szintre emeli a portréfotózást a nagy teljesítményű, mesterséges intelligenciával feljavított HONOR AI portré motor segítségével. A Studio Harcourt hosszú múltja alatt Roger Federertől a jordániai Rania királynőig készített képeket legendákról, a stúdió pedig eggyé vált a fényeken és árnyékokon keresztül történő vizuális történetmeséléssel. A Studio Harcourt-tal együttműködve a HONOR AI portré motor a stúdió szakmai tudásának esszenciáját ragadta meg, lehetővé téve a felhasználóknak, hogy egyedi, jellegzetes portrékat készítsenek okostelefonjaikon, kifejezetten könnyen.

A közös ötletelési folyamatok során több mint 20 Studio Harcourt és HONOR képalkotási szakértő 400 napon át tartó, széles körű elemzést végzett. A csapat több mint 1000 különböző megvilágítású szituációt vizsgált és több millió adatkészletet elemzett, biztosítva, hogy a Studio Harcourt klasszikus lelke okostelefonokon is megmaradjon. Emellett a tripla 50MP-es portré kamera egy továbbfejlesztett HONOR RAW domain algoritmust tartalmaz, amely kiváló portrékat készít. 

 

 

Innovatív szemkímélő kijelző a nyugodt, tartalmas időtöltéshez

A HONOR 200 Pro az emberközpontú innovációk iránti elkötelezettségéhez híven 3840Hz-es kockázatmentes PWM fénytompítással rendelkezik, ami megkapta a TÜV Rheinland Flicker Free Display és Full Care Display tanúsítványait. Az átfogó kényelem biztosításáért a HONOR 200 széria Natural Tone 2.0 funkciót is kapott, amely a környezeti fény alapján optimalizálja a kijelző színhőmérsékletének fokát. Az AI Circadian Night Display funkcióval az AI segítségével intelligensen állítja be a rendszer a képernyő színhőmérsékletét a kék fény korlátozására, míg éjszaka a melatonin kiválasztódását elősegítő beállításra vált, hogy a felhasználók alvási ciklusa alapján javítsa az alvás minőségét. A HONOR 200 sorozat támogatja továbbá az Adaptive Dimming funkciót, amely a külső fények és az alkalmazáshasználat alapján szabályozza a képernyő fényerejét, így biztosítva a jobb vizuális élményt. Az 1,5K-s, négyszeresen ívelt lebegő kijelző és a 4000 nites maximális HDR fényerővel a HONOR 200 sorozat lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy még a körülményes helyzetekben, például közvetlen napfényben is tökéletesen láthassák készüléküket.

Fokozott hardverteljesítmény a zökkenőmentes használathoz

A HONOR 200 Pro nagyméretű, 5200mAh kapacitású szilícium-szén akkumulátorral van felszerelve, amely akár 61 órányi folyamatos zenei streaminget tesz lehetővé egyetlen feltöltéssel. A felhasználói hatékonyság maximalizálásáért a HONOR 200 Pro erőteljes szuper-töltési képességekkel rendelkezik. A villámgyors 100W-os vezetékes HONOR SuperCharge és a 66W-os vezeték nélküli HONOR SuperCharge funkciókkal a felhasználók mindössze 41 perc alatt teljesen feltölthetik készüléküket, így ideális eszköz azon elfoglalt felhasználóknak, akik mindig úton vannak. A HONOR 200 Pro lenyűgöző, 12 GB-os memóriát és nagyméretű, 512 GB-os tárhelyet is kínál, amivel korlátlanul lehet tárolni és elérni az adatokat, garantálva a zökkenőmentes és problémamentes élményt.

A bámulatos Snapdragon 8s Gen 3 mobilplatformmal felszerelt HONOR 200 Pro processzorának órajele akár a 3 GHz-et is eléri, ami zökkenőmentes vizualitást és valós idejű reakciókat garantál. A MagicOS 8.0-val a HONOR 200 Pro intelligens felhasználói élményt kínál, amelyet számos AI-alapú intelligens funkció gazdagít. A MagicOS 8.0 olyan csúcskategóriás funkciókkal teszi még vonzóbbá a HONOR 200 Pro-t, mint a Magic Portal, a Magic Capsule és a Magic Ring, amelyek természetesebbé teszik a felhasználók digitális interakcióit.

HONOR 200 Lite: örökíts meg mindent a sokoldalú tripla kamerarendszerrel

A HONOR 200 PRO és a HONOR 200 mellett a széria része még a HONOR 200 Lite. A nagy teljesítményű hármas kamerarendszerrel felszerelt készülék kiváló a portréfotózásra, így lenyűgöző, kivételes részletességű képeket lehet készíteni vele. A rendszer egy f/1,75 rekeszértékkel és HIGH-RES móddal rendelkező 108MP-es főkamerából, egy széles látószögű, mélységi, 5MP-es kamerából, valamint egy 2MP-es makró kamerából áll. Az 50MP-es előlapi kamera művészi fényhatást keltő szelfi fény funkciót kínál. Emellett egy lenyűgöző 6,7”-os Eye-comfort AMOLED kijelzővel büszkélkedhet, ami 3240Hz-es kockázatmentes PWM fénytompítással és 2000 nites HDR csúcsfényerővel rendelkezik. Az eszköz 8GB RAM-mal és 256GB tárhellyel, valamint kivételes tartóssággal lesz tökéletes társa a felhasználóknak.

Árak és elérhetőség

A HONOR 200 Pro a természet ihlette fehér és fekete, míg a HONOR 200 zöld és fekete színekben lesz kapható. Mindkét készülék előrendelhető már most, ajándék töltővel és HONOR Pad 8-cal a partnerüzletektől, július 1-jei megjelenéssel. A HONOR 200 Pro 299 990 Ft-os, míg az 512GB-os HONOR 200 259 900 Ft-os, a 256GB-os HONOR 200 pedig 239 990 Ft-os ajánlott fogyasztói áron kerül majd be az üzletek és szolgáltatók kínálatába.

A HONOR 200 Lite kék és fekete színekben már most megvásárolható.

Vissza