Okostelefonok képernyőmérete: mekkora az ideális?

Kütyü Magazin - 2023. február 21.

Az okostelefonok megjelenésével elkezdtek nőni a képernyők is. De hol van ennek a határa? És egyáltalán mi számít ideálisnak? Mik a trendek? Erről szól ez a bejegyzésünk, hogy könnyebben rátalálj a számodra tökéletes modellre.

Az okostelefonok megjelenése

Még az okostelefonok előtt, amikor a hagyományos mobiltelefonokat használtuk, nem volt nagy jelentősége annak, hogy mekkora egy kijelző. Legalább is közel sem akkora, mint most. Akkor ugyanis nem jelenítettünk meg rajta olyan sok mindent, mint manapság. Nem néztünk rajta képeket, nagy felbontású videókat, és nem használtuk őket úgy, mint egy számítógépet.

Majd jöttek a CoolMobile.hu kínálatában is elérhető okostelefonok, és mindent megváltoztattak! Érintőképernyő, egyre szebb felbontás, egyre jobb minőségű fényképek, kiváló videófelvételek stb. Mindezt ráadásul a zsebünkben is magunkkal vihetjük bárhová.

Ma már úgy használjuk ezeket az eszközöket, mint egy kicsi számítógépet, amit mindig magunknál tarthatunk. Nem véletlen, ugyanis gyakorlatilag sok szempontból meg is felelnek egy asztali gép miniatűr, hordozható változatának. Számos olyan dolgot megcsinálhatunk rajtuk, amit korábban csak az asztali vagy a hordozható számítógépünkön tudtunk.

És ehhez természetesen jó minőségű képernyőkre is szükség van.

Évről évre egyre csak nőttek a kijelzők

Mivel az okostelefonokba telepített hardverek egyre jobban megbírkóztak a komolyabb grafikai feladatokkal is, ideje volt növelni az eszközök kijelzőjét. Ennek megfelelően évről évre egyre nagyobbak és nagyobbak lettek, míg egyszer csak már ott tartottunk, hogy szinte az egész előlap egyetlen nagy kijelzővé vált.

De ez még nem volt elég, ekkor születtek azok a megoldások, hogy az okostelefonok méretét (egyúttal a kijelzőjük méretét is) meg kell növelni. Így jutottunk el odáig, hogy míg 2017-ben az 5,2 hüvelyket tartottuk az ideális képernyőméretnek, ez 2019-re 6 hüvelykre, 2020-ra pedig közel 6,5 hüvelykre nőtt. Elérkeztünk volna a maximumhoz? Vagy van tovább is?

Nőhet még tovább a képernyők mérete?

Bár rengeteg gyártó (köztük a legnagyobbak is) manapság már a legalább 6 hüvelykes képernyőket preferálja, olyan érzésünk lehet, mintha valami kezdene megváltozni.

A Samsung háza tájáról szivárogtak ki olyan információk, miszerint az S24+ kijelzőjének méretét csökkenteni tervezik az elődhöz képest. Az Apple korábban bevezette a minit, de nem váltották meg vele a világot, így meg is szüntették. Mégis olyan hírek láttak napvilágot, hogy a legnagyobb kijelzővel felszerelt iPhone 14 Plus még a legutóbbi mini eladásait is alulmúlja. Ez pedig egyenes út lehet a kisebb kijelzőkhöz való visszatéréshez.

Egy valamit ne felejtsünk el!

Nagyon fontos, hogy ne mások igényeit figyeljük, amikor okostelefont választunk, hanem a sajátunkat. Mi fogjuk használni, nekünk kell megfelelnie!

Ha kicsi a tenyerünk, és kényelmetlen a nagy méret, akkor válasszunk kisebb kijelzővel ellátott típust. Ha pedig szeretnénk minél nagyobb felületen élvezni kedvenc sorozatunkat, jöhet a lehető legnagyobb képernyő A döntés a mi kezünkben van!

Vissza