Androidon is elérhető a „Find My iPhone” alkalmazás

Czipperer Dia - 2013. augusztus 6.

A Google bejelentette az Apple "Find My iPhone" alkalmazásának Androidra optimalizált változatát, mely a felhasználók számára augusztus folyamán érhető majd el.

Az Android Device Manager névre hallgató program segít a felhasználóknak, hogy megtalálják elveszett vagy ellopott telefonjukat. Benjamin Poiesz, a termékmenedzser elmondása szerint ez az alkalmazás segít a felhasználóknak abban, hogy megvédeni adataikat, és ne kerüljön illetéktelen kezekbe.

A program sokféle androidos eszközhöz használható, szerencsére rendszerkövetelménye nem túl magas. Android 2.2 operációs rendszer szükséges futtatásához, és eléréséhez be kell jelentkezniük Google fiókjukba.

Számos módon megtalálhatjuk telefonunkat. Többek között arra is van lehetőségünk, hogy a telefon maximális hangerőre állítsuk, még akkor is, ha néma üzemmódban van. És nincs más módunk, csak felhívni magunkat. Ha pedig elhagytuk készülékünket, használhatjuk az online térképet, és megnézhetjük, éppen hol is „tartózkodik” a telefon.

 

 

Forrás: PCmag.com

 

Vissza