Lenovo „Sisley” – szép, de nem éppen egyedi

Farkas Norman - 2014. október 14.

A kínai gyártó műhelyében készülő "Sisley" kódnevű okostelefon dizájnja enyhén szólva hasonlít az iPhone 6-éhoz, ráadásul pontosan olyan karcsú, mint az új iPhone mobil.

A Lenovo „Sisley” fantázianevű készüléke remek példa arra, hogy az okostelefon gyártók hajlamosak kölcsönvenni egymástól bizonyos megoldásokat a felhasználók megnyerése érdekében. Jobb esetben a másolás kevésbé szúr szemet és csak a belső komponenseket vagy a szoftveres megoldásokat érinti, de ebben az esetben kifejezetten a dizájnra fókuszáltak. A kínai gyártó műhelyében készülő okostelefon külső megjelenése ugyanis már-már pofátlanul hasonlít az iPhone 6-éra, mi több az alant látható képek kiszivárogtatója szerint vastagága tized milliméterre pontosan megegyezik az Apple szeptemberben bemutatott újdonságának e paraméterével. kíváncsian várjuk, hogy a cuperinói gyártó miként reagál a "Sisley" megjelenésére, hiszen mint tudjuk, igencsak kényes arra, ha az általa megálmodott formák egy konkurens termékről köszönnek vissza.

 

 

Ami a készülék tudását illeti, egyelőre nem sokat tudni róla, de az eddigi infók szerint képalkotás területén messze felülmúlja az iPhone 6-ot, ugyanis 13 megapixeles, LED villanóval segített hátlapi és 8 megapixeles előlapi kamerát tudhat magáénak. A nagy felbontású kamerákhoz egy 5 hüvelykes, 1280 x 720 pixel felbontású kijelző társul, ám az továbbra is rejtély, hogy milyen processzor, mekkora operatív tár (RAM) és tárhely kerül a gépezetbe. Mivel a „Sisley” a középmezőnyt erősíti majd, erős a gyanú, hogy nem a Qualcomm, hanem a kínai MediaTek valamelyik lapkája teljesít majd benne szolgálatot.

 

 

 

[Forrás: GSM Arena]

Vissza