Bemutatkozott a forgókamerás Oppo N3 és az ultravékony R5

Farkas Norman - 2014. október 29.

A feltörekvő kínai gyártó hivatalosan bemutatta a 16 megapixeles, forgatómotoros kamerával és ujjlenyomat-olvasóval felvértezett N3 csúcsmobilt, ami után a nagyközönség elé tárta a „világ legkarcsúbb okostelefonja” cím legújabb tulajdonosát, a mindössze 4,85 milliméter vastag R5 készüléket is – ami nem mellesleg a cég első 64 bites chipet tartalmazó mobilja.

A várakozásoknak megfelelően az Oppo Szingapúrban tartott eseményén lerántotta a leplet új multimédiás nagyágyújáról, mely az N3 nevet viseli. A forgatómotorral szerelt, 16 megapixeles kamerával és ujjlenyomat-olvasóval ellátott készülék nem érkezett egyedül; a kínai vállalat bejelentette R5 jelű mobilját is, mely 4,85 milliméteres karcsúságával rögtön kiérdemelte a „világ legvékonyabb okostelefonja” címet.

Oppo N3 – fókuszban a képalkotás

Sokáig csak találgatni lehetett, milyen képalkotó egység kerül az Oppo multimédiára kihegyezett újdonságába, ám a hivatalos bemutatón minden kiderült az N1 utódjának tekinthető készülékről. A gyártó választása egy 16 megapixeles, dupla LED vakuval segített kamerára esett, ami 1/2,3 hüvelykes érzékelővel, f/2.2 fényerejű lencsével és Schneider Kreuznach nevével fémjelzett optikával dicsekedhet. Az optikai képstabilizátor hiányának dacára szerény képességűnek cseppet sem nevezhető modul érdekessége 207 fokos forgathatóságában rejlik, ami ráadásul automatikusan működik egy beépített forgatómotor jóvoltából. Extraként egy O-Click névre hallgató, Bluetooth kapcsolaton keresztül kommunikáló távirányítót is kapunk a telefonhoz, amivel távolról exponálhatunk, és tetszés szerint módosíthatjuk a kamera helyzetét, azaz forgathatjuk.

 

 

Az Oppo nem volt rest egy sor szoftveres okossággal előrukkolni, hogy a lehető legtöbbet hozhassák ki az N3 kamerájából a felhasználók. Az úgynevezett Ultra image 2.0 fotós funkciócsomag magába foglalja például a motoros forgatást kihasználó automatikus panoráma módot, aminek használatakor a készüléket mozdulatlanul kell tartani, a kamera pedig automatikusan végigpásztázza a terepet. Említést érdemel még a HD fotó mód, mely a képek összefűzésével akár 64 megapixeles művek létrehozását is lehetővé teszi (a panorámafotóink is maximum ilyen felbontással rendelkezhetnek), a közelképeket felturbózó Ultra Macro és a kézi beállításoknak teret engedő Professional fotómód is. A telefonnal készíthetünk RAW formátumú (tömörítetlen) és hosszú záridejű képeket is, sőt a szelfik retusálására is van lehetőség a Beauty mód révén.

Videózás frontján sem teljesít rosszul a 16 megapixeles fényleső: 4K videókat 30fps, Full HD felvételeket pedig 60fps mellett vehetünk fel vele. Lassított videókat 720p felbontásban, 120fps-sel készíthetünk.

 

 

Ami a csatlakozási lehetőségeket illeti, az Oppo újdonsága nem szégyenkezhet: WiFi 802.11ac, Bluetooth 4.0 és NFC modul is került bele, sőt az USB OTG támogatásról sem kell lemondanunk.

Bár az N3 kisebb kijelzőt kapott az 5,9 colos N1-nél, így is az okostelefon-táblagép hibridek csoportjába sorolandó a maga 161,2 x 77 x 9,9 milliméteres kiterjedésével, amihez egyébként 192 grammos súly tartozik. Utóbbihoz valószínűleg nagyban hozzájárult a fém keret jelenléte, bár a mendemondák szerint az szuperkönnyű alumínium-lítium ötvözetből készült.

 

 

A telefon előlapját egy 5,5 hüvelykes, 1920 x 1080 pixel (Full HD) felbontású panel uralja, ami fölött a forgatható kamera csücsül, alatta pedig három kapacitív vezérlődomb sorakozik fel. A telefont megfordítva a korábbi pletykáknak megfelelően egy ujjlenyomat-olvasóval „díszített” hátlappal találjuk szemben magunkat, ami alatt egy 3000mAh kapacitású akkumulátor lapul. A telep fél óra alatt 75%-ig feltölthető a Find 7-ben megismert VOOC gyorstöltési technológiának köszönhetően, illetve két órányi beszélgetéshez elegendő szuflát varázsolhatunk bele 5 perc alatt.

A készülék lelke egy négy 2,3GHz-en ketyegő Krait 400 magot felvonultató Qualcomm Snapdragon 801 (MSM8974AA) processzor, amit Adreno 320 grafikus gyorsító, 2GB RAM és 32GB tárhely vesz körül. Bár a hardver nem a legfrissebb, teljesítmény és gyorsaság szempontjából sem lehet rá panaszkodni, hiszen az idei zászlóshajók zömében hasonló együttes teljesít szolgálatot.

Az N3 nemcsak egy-, hanem kétkártyás változatban is elérhető lesz. A készülék megjelenésének idejéről nincs pontos infó, csak annyit tudni, hogy kártyafüggetlenül 649 dolláros árcédulával árulja majd az Oppo az év végétől a világ 20 régiójában.

 

 

Oppo R5 – 64 bites chipset 4,85 milliméterben

Közvetlenül a várva várt N3 után tárult a nagyközönség elé az Oppo R5, amely friss hardverével és karcsúságával próbál sikereket elérni. Az újdonság ugyanis a gyártó első 64 bites lapkával szerelt mobilja, és egyben világ legvékonyabb okostelefonja is (egyelőre).

A 148,9 x 74,5 milliméteres készülék csupán 4,85 milliméter vastag és 155 grammot nyom a mérlegen. A viszonylag nagy súly hátterében a 3D-hegesztéssel megmunkált alumínium-ötvözetből készült burkolat áll, aminek keretét állítólag már kézzel csiszolták.

 

 

Az R5 sima divatmobilként is igen kelendő lehetne, de a gyártó friss és időtálló 64 bites hardverrel, illetve korrekt képalkotási képességekkel is megfejelte a szuperkarcsú dizájnt. Az Android 4.4 KitKatre épülő Color OS 2.0 rendszert futtató telefon meghajtásáról egy 64 bites Qualcomm Snapdragon 615 chipset gondoskodik, amiben egy nyolc 1,5GHz-es Cortex-A53 magot tartalmazó processzor és Adreno 405 grafikus gyorsító kapott helyet. Az Oppo mérnökei egy speciális, folyékony fémmel működő hűtési megoldás alkalmazásával hidalták át a processzor túlmelegedésének veszélyét.

 

 

A fenti hardvert 2GB RAM, 2000mAh kapacitású, VOOC gyorstöltést támogató akkumulátor, TDD/FDD LTE hálózati támogatás, valamint WiFi (802.11a/b/g/n) és Bluetooth 4.0 modulok teszik teljessé, a készülék arca pedig egy 5,2 hüvelykes, 1920 x 1080 pixel (Full HD) felbontású AMOLED kijelzőben manifesztálódik.

 

 

Az R5 fotómobilként is remekül megállja a helyét (bár jócskán alulmarad testvérével, az N3-mal szemben). Ezt elsősorban 13 megapixeles Sony IMX214 érzékelővel ellátott hátlapi kamerájának köszönheti, ami f/2.0 fényerejű lencsével és -- szükség esetén -- LED villanóval dolgozik. A burkolat síkjából kissé kikandikáló modul 30fps mellett készít 2160p videókat, 1080p Full HD felvételeket pedig már 60fps-sel tud rögzíteni. A repertoárból nem maradt ki a lassított felvétel sem, ebben az esetben maximum 720p felbontásban, 120fps minőség mellett alkothatunk.

 

 

A készülék extrém vékonysága miatt kimaradt belőle a 3,5mm-es audio kimenet, amit az Oppo vezeték nélküli O-Music kiegészítőjével, vagy egy microUSB-s adapterrel pótolhatunk.

Az Oppo R5 várható ára 499 dollár, de azt még nem tudni, hogy pontosan mikor és mely régiókban lesz elérhető a telefon.


 

[Forrás: GSM Arena]

Vissza