LG G3 – 140 ezer forintért?

Farkas Norman - 2014. május 26.

A kiszivárgott infók áradata nem állt meg az LG G3 specifikációjánál, már a holnap bemutatkozó csúcsmobil várható ára is kitudódott. Egyik dél-koreai szolgáltató oldalán bukkant fel a meglepően korrektnek tűnő összeg, ami mellett a készülék főbb jellemzői is fel vannak tüntetve.

Május 27-én, azaz holnap végre hivatalosan is lehull a lepel az LG idei zászlóshajó mobiljáról, a G3-ról, amit a világ három nagyvárosában tárnak a nagyközönség elé. Az esemény közeledtével nem meglepő módon a szolgáltatók világszerte elkezdték beizzítani weboldalaikat. Bizonyára e készülődés során porszem került a gyártó fennhatósága alatt álló dél-koreai szolgáltató gépezetébe, s ennek köszönhetjük, hogy oly sok pletykát és kiszivárgott infót a hátunk mögött tudva megismerhettük a G3 várható árát is.

 

 

Az 5,5 colos QuadHD (2560 x 1440 px) kijelzővel, Snapdragon 801 processzorral és 3GB RAM-mal szerelt telefon kezdőára 650 ezer dél-koreai won, azaz cirka 141 ezer forint, ami igazán kedvezőnek tekinthető, ha körülnézünk a kategória aktuális versenyzői között. Persze azt vehetjük biztosra, hogy a nemzetközi piacra szánt G3 is ugyanennyibe kerül majd. Reméljük tehát a legjobbakat, s amíg újabb fejlemények érkeznek, kicsit közelebb kerülhetünk a jövevényhez az alábbi videókon keresztül, amik a napokban kerültek fel a YouTube-ra. A rövid klipek a G3 dizájnját, kijelzőjét és kameráját mutatják be, persze csak gondolatébresztés szintjén.

 

 

 

 

[Forrás: GSM Arena]

Kulcsszavak: ár, videó, LG G3
Vissza