Szuperkütyüket építettek a bélyegméretű Intel Edison miniszámítógépből

Kütyü Magazin - 2015. május 19.

Többek közt intelligens biciklikormányt, és fesztiválozók sátrait védő riasztót építettek a bélyegméretű Intel Edison miniszámítógépből a Kitchen Budapestben megrendezett hackathonon.

Az Intel és a Hub:raum Break & Make workshopjához kapcsolódó hackathon május 16 és 17 között zajlott a Kitchen Budapestben, ahol négy csapatnak volt lehetősége arra, hogy az Intel Edison miniszámítógépére alapozva egyetlen hétvége alatt megvalósítson egy olyan találmányt, amely a dolgok internetén (Internet of Things) alapul.

Az esemény fődíját (Edison-szetteket és szenzorokat) a Navi handlebar nevű intelligens biciklikormány kifejlesztői nyerték el. Boros Péter, Tóth Marcell, Szabó Tamás és Szabó Richard fejlesztése a kerékpáros navigációt segíti: mindig azt a markolatot rezgeti meg a kormányon, amelyik irányba fordulni kell majd a következő kereszteződésnél, útlezárásra vagy hasonló veszélyre pedig egy vörös led villogtatással figyelmeztet. A csapat szerint végleges változatában az egész hardver beépíthető lesz a kormányba és a lámpába, a működéséhez szükséges energiát pedig akár dinamó is szolgáltathatja számára. 


Nemsokára beköszönt a zenei fesztiválok szezonja, az ezeken sátorozók nyugalmát szolgálja a SecuryTent nevű fejlesztés, amelyet Szilágyi László, Oláh Ákos, Bobek Roland, Bacsa Dávid és Győri Dávid építettek meg. Az Edison-lapka, valamint mozgásérzékelő és távolságmérő szenzorokkal szerelt, akkumulátorról működő riasztó észleli, ha elvinnék a sátrat, vagy kutatnak benne. Nem csupán a sátor tulajdonosát, de akár a biztonsági szolgálatot is tudja riasztani, és abban is segít használójának, hogy megtalálja saját szálláshelyét. Teljes egészében okostelefonról lehet vezérelni.
 


REVECS néven egy autókba szánt intelligens riasztórendszer prototípusát építette meg az Intel Edison felhasználásával Vígh Renáta és Nagy Csaba. Az Európai Unióban 2018-tól kötelező lesz az új gépjárműveket olyan rendszerrel felszerelni, ami baleset esetén automatikusan értesíti a mentőket és a rendőrséget. A hackathonon fejlesztett megoldás azonban meglévő járművekbe is beszerelhető lesz akár házilag is. Nem csupán a baleset helyszínéről, de a sofőr vércsoportjáról és egyéb egészségügyi ismérveiről is információkkal szolgál.
 

Farkas Zita és Mátyási Arnold egy olyan, Intel Edisonra épülő bőrönd alapjait fektette le a hackathonon, amely három keréken gurul elektromos hajtással. A beépített miniszámítógépre kapcsolt távolságérzékelő az ütközések elkerülésében segít, a beépített kamerák pedig a környezetet figyelik és rögzítik. Saját tulajdonosát okostelefonja alapján azonosítja az okosbőrönd, így precízen tudja követni.


 

 

 

 

Vissza