Midia InkPhone – telefon és e-könyv olvasó egyben

Farkas Norman - 2014. március 12.

Android 2.3 Gingerbread rendszerrel a fedélzetén érkezik az Arta Tech készüléke, amely lényegében egy okostelefon-funkciókkal felvértezett könyvolvasó, mely E Ink kijelzőjének köszönhetően több, mint kétnapos üzemidőre képes.

A lengyel Arta Tech volt az első, aki az LCD mellett energiatakarékos E Ink kijelzővel is felvértezett YotaPhone ötletét tovább gondolva készített egy mobilt, amely egyetlen E Ink megjelenítője miatt leginkább egy e-könyv olvasóra emlékeztet.

A beszédes Midia InkPhone névre keresztelt jövevény legnagyobb érdekessége, hogy 1800mAh  kapacitású akkumulátora és E-Ink kijelzője révén üzemideje olyannyira hosszú, hogy köröket ver a legtöbb okostelefonra ezen a fronton; egy feltöltéssel akár két hetet is elmegy.

 

 

Egyéb tekintetben egy harmatos hardverrel és porosodó operációs rendszerrel ellátott készülékkel van dolgunk. Meghajtásáról egy 1GHz-es Rockship processzor felel, amit 512MB RAM és 4,3 hüvelykes, 800 x 480 pixel felbontású e-Ink Pearl érintőkijelző egészít ki. A visszafogott vason a finoman szólva elavultnak számító Android 2.3 Gingerbread operációs rendszer szaladgál.

A Midia InkPhone éprilisban jelenik meg Németországban és Lengyelországban, várható ára 140 euró, azaz körülbelül 45 ezer forint körül alakul.

 

 

 [Forrás: Engadget]

Vissza