3200 androidos rémtörténet ingyen Windows Phone mobilokért

Farkas Norman - 2011. december 19.

A Microsoft nyereményjátékot indított a közelmúltban, melynek lényege, hogy azok között sorsolnak ki WP rendszerű készülékeket, akik androidos telefonjukról szóló rémtörténetet küldenek be a redmondi szoftvercégnek. A csalódott júzerek már több mint 3200 sztorival pályáztak a nyereményekre.

A Microsoft kissé ízléstelen kampánya a Google által fejlesztett operációs rendszer gyengeségeire apellál. A korábbi híreket áttekintve egyértelműen kiderül, hogy az Android Marketen időről időre fény derül néhány kártékony alkalmazásra, melyek megnehezítik a gyanútlan felhasználók életét. A Lookout Mobile Security szerint 2011-ben több mint egymillió dollárral lettek rövidebbek a károsult júzerek az olyan szoftvereknek „köszönhetően”, melyek emeltdíjas hívásokat indítottak, illetve sms-eket küldözgettek. Persze – ha már itt tartunk – nem csak az operációs rendszert hibáztathatjuk, hanem a naiv felhasználókat is, akik olvasás nélkül minden jogosultságot engedélyeznek az adott alkalmazásnak, nem nézik meg a letölteni kívánt app értékeléseit, stb.

A redmondi vállalat eddig több mint 3200 levelet kapott, melyek egy-egy androidos malware történetről számolnak be, tehát bőven lesz miből kisorsolni a felajánlott Windows Phone mobilokat. Ez a mennyiség elsőre soknak tűnhet, de ha figyelembe vesszük az Android jelenlegi elterjedtségét, akkor már nem is olyan vészes.

Egyébként a WP háza táján sincs minden rendben, s itt arra az sms problémára gondolok, amelyről s múlt héten számoltunk be, s amelyre eddig nem érkezett megoldás – igaz ebben az esetben nem beszélhetünk biztonsági problémáról, csak egy szimpla bugról.

Vissza