Szeptember 5-én mutatkoznak be az első WP8 alapú Lumia mobilok

Farkas Norman - 2012. augusztus 16.

A Nokia és a Microsoft már kiküldte a meghívót a szeptember 5-én New Yorkban megrendezésre kerülő sajtóeseményre, melyen minden bizonnyal az első Windows Phone 8 rendszer köré épülő Nokia Lumia modellek fognak bemutatkozni.

Eddig is sejtettük, hogy ősz elején kerül sor a WP8 alapú Lumia készülékek bemutatására, most viszont már teljesen biztos, hogy a szeptember 5-én kezdődő Nokia World hozza el számunkra az első Apollo rendszerű fecskéket.

A Nokia és a Microsoft által kiküldött meghívó szerint New Yorkban, helyi idő szerint délelőtt fél 10-kor veszi kezdetét az esemény, melyen az okostelefonok mellett néhány új, Series 40 alapú Asha modell is leleplezésre kerülhet, továbbá kiemelt szerepet kapnak  a WP8 platformban megjelenő navigációs megoldások.

Az eddigi pletykák szerint kettő Lumia telefont üdvözölhetünk majd, melyek egyike WVGA (800 x 480 pixel) felbontású érintőképernyővel érkezik, a másik pedig HD (1280 x 720 pixel)  megjelenítőt kap.

Egy nemrég kiszivárgott alkatrész egyértelműen alátámasztja, hogy az egyik jövevény előlapján egy 4,3 hüvelykes kijelző foglal helyet.

 



[Forrás: Engadget]

 

Vissza