Hivatalosan is bemutatkozott a Samsung dupla kijelzős kagylódroidja

Farkas Norman - 2012. november 27.

Végre hivatalosan is lehullt a lepel a Samsung két érintőképernyővel felvértezett, kagyló kialakítású okostelefonjáról, mely az SCH-W2013 azonosítót kapta. A nem mindennapi kütyü a China Telecom kínálatában debütált, népszerűsítésében pedig a híres filmsztár, Jackie Chan is közreműködik.

Már korábban felbukkant a dél-koreai gyártó két kijelzővel szerelt, kinyitható kialakítású okostelefonja, ám azt nem lehetett tudni, hogy mikor kerül piacra a kütyü. Most ez szerencsére változott, ugyanis a Samsung és a China Mobile hivatalosan leleplezte az SCH-W2013 típusú készüléket, melynek reklámarca - ahogy az alábbi képen is látható - Jackie Chan lett.

A 195 grammos és 117,8 x 60 x 16,38 milliméteres SCH-W2013 egy felettébb érdekes eszköz. Esetében a stílusos külsőhöz az okostelefonok frontján igen szokatlan kialakítás társul, mely sokoldalú használatot tesz lehetővé: becsukva egy szimpla androidos mobilként használhatjuk, melynek előlapján az érintőképernyőn kívül csak a rendszer vezérlőgombjai láthatók, nyitott állapotban pedig a hagyományos szám- és opciógombok jóvoltából akár az érintőképernyő kiaknázása nélkül is elérhetünk minden szolgáltatást.

A készülék fedélzetén az Android 4.0 Ice Cream Sandwich operációs  rendszer teljesít szolgálatot, melynek gördülékeny futásáért egy 1,4GHz-es, négymagos Exynos processzor, Mali 400 grafikus gyorsító, 2GB RAM és 16GB belső tárhely felel. A telefon érintőképernyői (a külső és a belső egyaránt) 3,7 hüvelykes képátlóval és 800 x 480 pixeles felbontással bírnak és Super AMOLED technológiával operálnak. A mobil képalkotás terén is hozza az elvárt szintet, erről 1,9 megapixeles előlapi- és 8 megapixeles, LED villanóval segített hátlapi kamerája gondoskodik.

Érdekesség, hogy a W2013 két mobilhálózat egyidejű elérésére is alkalmas, ráadásul a CDMA és a GSM mellett az EVDO hálózatokat is támogatja.

Egyelőre sajnos nincs hír a kagylódroid egyéb régiókban való megjelenéséről. Te lecsapnál rá, ha kapható lenne hazánkban?

 

 

 

 

[Forrás: IntoMobile]

Vissza