ZTE Grand Memo – ultravékony tepsi meggyőző tudással

Farkas Norman - 2013. január 30.

A Mobile World Congress során mutatkozhat be a ZTE új okostelefon-tablet hibridje, mely a Grand Memo nevet kapta. A négymagos processzorral, 13 megapixeles kamerával és 5,7 hüvelykes HD kijelzővel felvértezett Android 4.1.2 Jelly Bean alapú készülék egyik érdekessége, hogy mindössze 8 milliméteres vastagsággal bír.

Már kitárgyaltuk, hogy 2013 az öthüvelykes és az annál nagyobb kijelzővel szerelt okostelefonok évének ígérkezik, éppen ezért nem meglepő, hogy sorra bukkannak fel a mobil-tablet hibridek. Az ZTE mai napon megrendezett, Hongkongban tartott eseményén egy újabb ilyen eszközről hullott le a lepel, igaz nem teljes valójában ismerhette meg a nagyközönség. Ennek oka, hogy a kínai gyártó a februári MWC-re időzítette az eszköz hivatalos bemutatóját.

A V9815 Grand Memo névre keresztelt újdonságról annyit sikerült megtudni, hogy előlapján egy 5,7 hüvelykes, 1280 x 720 pixel felbontású (HD) érintőképernyő terül el, hátlapjára pedig egy 13 megapixeles kamera került. A mindössze 8 milliméter vastag – így a Grand S-nél alig ducibb – kütyü igen ütős hardvert kapott, belsejében egy négymagos, 1,7GHz-es Snapdragon S4 Pro processzort találunk. A ZTE munkatársai elárulták az Engadgetnek, hogy a Grand Memo rendelkezni fog microSD kártyahellyel, tehát memóriáját tetszés szerint bővíthetjük majd. További érdekesség, hogy a méretes kijelzőn való könnyebb szövegbevitel érdekében egykezes T9 virtuális billentyűzettel is ellátták a jövevényt – melyet a rajta futó Android 4.1.2 Jelly Bean operációs rendszerre felhúzott kezelőfelület elemeként tarthatunk számon.

Az alábbi fotókon állítólag csak a Grand Memo prototípusa látható, így elképzelhető, hogy a készülék végleges kiadása más külsővel bír majd.

 


 

 

[Forrás: Engadget]

Vissza