Samsung Galaxy Note 2 teszt

Wittmann Gábor - 2013. május 20.

Nemrég kipróbáltuk a 2011-ben tesztelt Samsung Galaxy Note utódját a Samsung Galaxy Note 2-t. Gyakorlatilag hibátlan lett, az összes problémás dolgot kijavították a tervezők, amit az elsőnél elkövettek és brutálisan erős belsőt is kapott.

 

Szoftver

A kütyün Android 4.1 (Jelly Bean) operációs rendszer fut száguld MotionWiz kezelőfelülettel. Mint már említettem, akadás nélkül, villámgyorsan fut minden. Eleinte sok tanácsot, tippet kapunk felugró ablakok formájában, ezek között van sok hasznos és néhány kevésbé hasznos is. Az S Pen kihúzásakor a hozzá tartozó főképernyő jelenik meg, amin a tollhoz kapcsolódó funkciók vannak. A toll pozíciója még érintés előtt megjelenik a kijelzőn, ez egy nagyon hasznos dolog, mivel először rá lehet mutatni dolgokra (gyorstippek megjelenítése, kijelölés, pontosabb pozícionálás kattintás előtt) és a kijelző érintésével lehet kattintani. A tollat használva van kézírás felismerés is, vannak ékezetes betűk is, jól felismeri még a kevésbé szép kézírást is. Ötletes funkció még, hogy például egyszerűbb alakzatok (például kör, négyzet, háromszög, stb.) rajzolásakor a szoftver kiigazítja azokat szabályos formákra.

 

 

Az alap szoftverkörítés meglehetősen gazdag, sok a Samsung specifikus szoftver is, de van például Dropbox 50GB tárhellyel, GameHub, ahol az ismerősökkel vagy épp ellenük játszhatunk, ReadersHub e-könyv olvasó, S Voice hangfelismerő, amivel utasításokat adhatunk a telefonnak, S tervező a naptár és S Jegyzet a notesz. Telefonáláskor a hangminőség mindkét irányban kifogástalan, de ha kerülni akarjuk a feltűnést, ajánlott a headset használata, mert – bár kezdenek elterjedni a tabletek és egyre nagyobbak a telefonok is – még mindig viccesen néz ki a fülünkhöz emelve.

Multimédiás képességek terén is bővelkedünk a lehetőségekben: videót FullHD felbontásban rögzíthetünk 30FPS sebességgel, állóképet 3264x2448 pixel felbontással készíthetünk. Van sorozatfelvétel is, iszonyatosan gyorsan dolgozik itt is a telefon, ezen kívül panorámakép, HDR, képstabilizátor és további fotós beállítások is a rendelkezésünkre állnak. Van FM rádió és zenelejátszó is, ami ismer veszteségmentes formátumokat (a wav-on kívül :) ) és többféleképp lehet rendezni is a számokat.

 

 

Tesztfotók letöltése teljes méretben: 1,  2,  3,  4,  5,  6,  7,  8,  9,  10

Összegzés

A teszt írásakor végig azon gondolkodtam, mit írjak majd a negatív dolgok közé. Rengeteg a pozitívum és nem nagyon lehet belekötni semmibe. Ha nagyon kéne valami hátrányt említeni, akkor talán annyit megcsinálhattak volna még, hogy a tollal lehessen használni az alsó érintőgombokat is (ezt az első Note kipróbálásakor is hiányoltam). Ezen kívül az elődmodell szinte minden hibáját kijavították a Samsungnál, legalábbis azokat, ami nekem anno nem tetszett. Aki tud ennyi pénzt szánni egy telefonra, ami már félig tablet is, az biztosan nem fog csalódni, sokáig remek társ lesz a mindennapokban.

 

 

 

 

 

Vissza