HTC T6 – One Max néven

Farkas Norman - 2013. június 7.

A friss hírek szerint a HTC első okostelefon-tablet hibridje unibody készülékházzal érkezik, s a One sorozat eddigi legnagyobb tagjaként ismerheti majd meg a nagyközönség.

Nemrég kiderült, hogy a már hónapok óta mendemondák tárgyát képező M4 a HTC One kompaktabb kiadása lesz, s One mini néven kerül majd forgalomba. Ennek fényében nem meglepő, hogy a tajvani gyártó T6 kódnéven felbukkant, 5,9 hüvelykes Full HD megjelenítővel szerelt üdvöskéje is a One sorozatot képviseli majd, s méretének megfelelően a One Max nevet kapja. Ez utóbbi egyébként nem teljesen légből kapott információ, ugyanis Alvin Kwock, a J.P. Morgan elemzője nyilakozta, hogy a HTC One Max lesz az év második felében az egyetlen unibody – azaz egyetlen tömbből kifaragott –készülékházzal ellátott újdonság, s emiatt máris több szolgáltató érdeklődik iránta.

Természetesen nem vehetjük készpénznek Kwock állítását, de kétségtelen, hogy logikus döntés lenne a HTC részéről, ha One Max-nak nevezné el a szóban forgó óriásmobilt.

HTC J Butterfly

 

 

 

[Forrás: Übergizmo]

Vissza