Fotón a következő HP mobil? [Frissítve]

Farkas Norman - 2013. július 16.

Felbukkant egy fotó, melyen valószínűleg a HP még bemutatásra váró, androidos okostelefonja látható. Az iPhone formavilágát idéző készülék látványterve azonban lehet, hogy már nem aktuális, és sosem fog manifesztálódni.

A HP érdekes utat járt be a mobil eszközök piacán, s úgy fest, hogy nem marad folytatás nélkül a kaland. A gyártó először a Windows Mobile rendszerű iPAQ készülékekkel bukott el az okostelefonok ringjében, s később a WebOS köré épülő kütyükkel sem végezte másképp. Most, néhány androidos táblagéppel a portfóliójában azonban nem rest harmadszorra is nekiveselkedni a mobilpiacnak.

Ha hihetünk az alábbi kiszivárgott fotónak, a HP egy Android rendszerű okostelefont készül piacra dobni. Az iPhone formavilágát idéző kijelzőbe integrált vezérlőgombokat tudhat magáénak, ám ennél több nem derült ki róla. Elképzelhető, hogy a kép valójában egy jóval korábbról származó látványterv, így már nem aktuális, s a rajta pózoló mobilt sosem látjuk viszont az üzletek polcain. Ez persze nem jelenti azt, hogy a HP nem fog előrukkolni Android alapú telefonnal, hiszen már számos forrásból megerősítést nyert ez az infó.  Például Yam Su Yin, a cég PC és tablet üzletágának vezetője azt nyilatkozta egy interjú során, hogy a HP nem szeretne kimaradni ebből a „buliból”.

UPDATE: A BGR érdeklődött a HP-nál a látványterven látható készülékről, s azt a választ kapta, hogy a kép hamis, nem egy HP készülék látható rajta. A gyártó emellett arra is kitért rövid levelében, hogy tervezi okostelefonok piacra dobását, ám ezzel kapcsolatban nem áll módjában további részleteket közölni.

 

 

 

[Forrás: Übergizmo]

Kulcsszavak: HP, Android, okostelefon
Vissza