Samsung Odyssey és Marco: Windows Phone 8 a fedélzeten

Farkas Norman - 2012. július 30.

A The Verge értesülései szerint 2012 utolsó negyedévére két WP8 rendszerű okostelefonnal  készül a Samsung: az Osyssey a csúcskategóriában száll versenybe, a Marco pedig a felső-közép kategóriát erősíti majd.

A világ legnagyobb okostelefon gyártója nyilván meg kívánja tartani pozícióját, ezért semmit nem bíz a véletlenre, hanem minden platformon és árszegmensben próbál megjelenni ajánlataival. Éppen ezért nem meglepő, hogy az első Windows Phone 8 mobilok között Samsung modellekkel is találkozni fogunk.

A The Verge információi szerint a korábban leleplezett SGH-i687 mellett további két WP8 készülékkel is készül a dél-koreai gyártó, melyek az utolsó negyedév során landolhatnak az üzletek polcain. Az ütősebb modell az Odyssey fantázianevet kapta és egy ízig-vérig felsőkategóriás újdonságot üdvözölhetünk személyében. A másik, Marco néven emlegetett eszköz ugyan rendkívül erős processzorral bír, kisebb kijelzője és gyengébb kamerája miatt csak a másodhegedűs szerepét töltheti be az Odyssey mellett.

Egyelőre nincsenek képek a jövevényekről, de ha a technikai részletekre gerjedsz, akkor érdekes lehet számodra, hogy az Odyssey 4,65 colos Super AMOLED HD érintőképernyőt, NFC modult, 8 megapixeles fő- és 2 megapixeles előlapi kamerát kapott, a Marco pedig 4 hüvelykes WVGA (800 x 480 pixel) megjelenítővel, valamint 5 megapixeles hátlapi-, illetve 2 megapixeles előlapi kamerával büszkélkedhet. Mindkét kütyüben egy 1,5GHz-es, kétmagos Qualcomm MSM8960 processzor dogozik, továbbá rendelkeznek LTE és HSPA támogatással.

 



 

[Forrás: Unwired View]

Vissza