Bemutatkozott az i9105 Galaxy S II Plus

Farkas Norman - 2013. január 11.

Friss Android rendszerrel és néhány apró előrelépéssel próbál hódítani a Galaxy S II felturbózott változata, mely az CES 2013 során került leleplezésre.

A dél-koreai gyártó úgy gondolta, hogy elkészíti az immár második születésnapján is túlesett Galaxy S II frissített változatát ahelyett, hogy egy teljesen új modellt indítana útjára a középkategóriás okostelefonok piacán. Az ötlet nem rossz, hiszen a Galaxy S II máig rendkívül népszerű a felhasználók körében, s egy ráncfelvarrt verzió vonzó lehet mindazok számára, akiknek bejön a készülék formája, s csak új színekre és egy frissebb operációs rendszerre vágynak.

A 125,3 x 66,1 x 8,5 milliméteres Galaxy S II Plus 121 grammot nyom a mérlegen. Meghajtásáért egy kétmagos, 1,2GHz-es Broadcom processzor felel, amit 1GB RAM, HSPA+ modem és 8GB belső tárhely egészít ki, utóbbi microSDHC kártyával bővíthető. A telefon előlapján egy 4,3 hüvelykes 800 x 480 pixel felbontású (WVGA) Super AMOLED Plus érintőképernyő, egy állapotjelző LED és egy 2 megapixeles kamera foglal helyet, a hátlapjára pedig egy 8 megapixeles, LED villanóval segített fényleső került. A készülék energiaellátását egy 1650mAh kapacitású akkumulátor biztosítja.

A fehér és kék színekben piacra kerülő S II Plus burkolata a Galaxy S III-nál használt anyagokból készült, de ennél is nagyobb újdonság, hogy a mobil fedélzetén a Nature UX kezelőfelülettel megspékelt Android 4.1.2 Jelly Bean operációs rendszer teljesít szolgálatot.

 

 


 

 

[Forrás: Übergizmo]

Vissza