Nem lett MWC üdvöske a Google okosórája

Czipperer Dia - 2014. február 28.

Korábban számos hír keringett a Google okos karórájának várható megjelenéséről. A legutóbbiak a Mobile World Congressre (MWC) datálták, ám most úgy tűnik, a vállalat fejlesztői konferenciáján mutatkozik be.

Korábbi  pletykák szerint az LG műhelyében készül a Google okosórája, ám kérdés, hogy mikor lebbentik le róla a fátylat? Az MWC a végéhez közeledik, és Google óra sehol a színen, pedig sokan erre datálták a bemutatót.

Igaz, kiszivárgott fotók megjelentek a készülékről, melyet a Mashable is közzétett, ám ez korántsem jelenti azt, hogy ez lenne a valódi illetve végleges modell. A fotó nem túl éles, de az óra négyszögeletes formája jól kivehető, valamint a kapacitív gombok is jól látszanak.
 


Az Android Police információ szerint a karóra már 2013-ban is létezett, és azóta történt egy s más a vállat háza táján, többek között, hogy a Google a Lenovónak adta el a Motorola mobilrészlegét.

Csavar a dologban, hogy a Motorola Mobility Twitter oldalán erősítette meg kedden, hogy dolgoznak egy órán, amelyet még ebben az évben piacra dobnak. Kérdés, hogy a két eszköznek köze van-e egymáshoz.
 


A napokban azonban egyre több helyen megjelent az az információ a korábbiakra alapozva, hogy valóban az LG készíti a Google számára az okoseszközt. Ezek fényében úgy tűnik, a Motorola egy saját eszközön munkálkodik.

A CNET számolt be arról, hogy júniusra – a Google I/O konferenciára – várható a megjelenés, viszont az óra köré épülő operációs rendszert már márciusban bemutatják. A hírek szerint a rendszer beépített hangvezérlési funkcióval, valamint a Nexus telefonok mellett Google Glass támogatással is rendelkezik majd. 

 

Vissza