Elkészült az első működő Legó billentyűzet

Czipperer Dia - 2014. március 11.

Jason Allenmann Lego művész alkotta meg azt a legóból készült billentyűzetet, amely teljes mértékben úgy funkcionál, mint egy valódi billentyűzet.

A Legókockákból készült billentyűzet belsejét tekintve olyan, mint egy eredetei klaviatúráé. A gombok alatt egy hagyományos áramkör található, valamint egy billentyűzetből származó érzékelőbetét.

A klaviatúra külső része teljes mértékben Legóból készült. Allenmann elmondta, hogy a legnagyobb kihívást számára, hogy kialakítsa a Legó gombokat, és ezeket a szenzorokkal összhangba hozza.

Ami talán még ennél is érdekesebb, az a nyilak használata. Ahelyett, hogy kézzel festette volna a kockákra a nyilakat, helyette olyan építőelemeket alkalmazott, melyeket néhány évvel ezelőtt a Legó maga bocsátott ki, és ezeken nyomtatott nyilak szerepelnek.

A billentyűzet nem csak egyedi, de emellett nagyon kreatív is. Amellett, hogy minden Legóból van, néhány igazán praktikus megoldást is találunk rajta. A „Home” gombot például egy Legó háztetővel helyettesítette, a „Scroll Lock” billentyűnél egy tekercs képe látható, valamint a „Caps Lock”-nál pedig egy Legó sapkát találunk: a cap ugyanis magyarul sapkát jelent.

 

 

 

 

Forrás: Techspot.com

Vissza