Új headset kiegészítő PS4-hez – a virtuális valóság élményével

Kütyü Magazin - 2014. március 20.

A Sony a GDC 2014 amerikai játékfejlesztői konferencián leplezte le új headset kiegészítőjét, amely a játékok virtuális valóságába helyezi a felhasználókat. Ezzel eddig még nem tapasztalt szintre emeli a játékélményt.

A Sony 2010 óta dolgozik a „Projekt Morpheus” (Morpheus) névre keresztelt fejlesztésen, amellyel a játékosok úgy érezhetik, hogy fizikailag is jelen vannak a játékokban. A fejre helyezhető képernyő a PlayStation kamerával együttműködve oly módon hozza létre a virtuális valóság élményét, hogy a játékos szeme elé vetített kép a fejmozgást követve valós időben változik. A Morpheus reprodukálni fogja a játékos kezét, a benne tartott PlayStation Move kontrollert pedig a játékban használt eszközre, így olyan érzetet fog kelteni, mintha valóban ő maga harcolna az ellenséggel, például egy kard segítségével.

A megoldás alkalmazza a Sony egyedi fejlesztésű 3D audió technológiáját is, amellyel a hang nemcsak körben, hanem alulról és felülről is hallható lesz, így élethűen ad majd vissza olyan hangokat, mint például a játékos léptei vagy a felette elrepülő helikopter. A hangrendszer emellett szintén követni fogja a fejmozgást, amely tovább fokozza a valóságérzetet a 360 fokos virtuális világban. 

A vállalat bízik abban, hogy a megjelenés után 3 hónappal már több mint 6 millió eladásnál járó PlayStation 4 konzol a vezeték nélküli kontroller, a PS Move és a Morpheus kiegészítőkkel áttörést fog hozni a szórakoztatásban, mind a vizuális és audió élményben, mind a játékok irányíthatóságában, kezelhetőségében és tartalmában. A fejre szerelhető kiegészítő a kompatibilis játékok kidolgozása érdekében hamarosan elérhetővé válik a fejlesztők számára, ablakot teremtve egy új, izgalmas világba. 


A jelenleg zajló San Francisco-i játékfejlesztői konferencia, a Game Developpers Conference (GDC) amerikai Sony standján a látogatók nemcsak megtekinthetik, hanem négy különböző bemutató játékkal ki is próbálhatják az eszközt. Az EVE Valkyrie (CCP) demójában kipróbálhatják a játékban szereplő űrhajó vezetését, felfedezhetik a Thief (SQUARE ENIX Co., LTD.) sötét árnyakkal teli világát, a The Castle (SCE) játékban tesztelhetik a PS Move használatát, a The Deep (SCE) világában pedig egy cápaketrecből szemlélhetik a veszélyekkel teli mélységet.   
 

A Project Morpheus jellemzői:

 

Összetevő:

Processzor, fejre tehető egység

MegjelenítésÍ:

LCD

Panel méret:

12,7 cm (5 hüvelyk)

Panel felbontás:

1920×RGB×1080  (960×RGB×1080 szemenként)

Látószög:

90 fok

Érzékelők:

Sebességmérő, giroszkóp

Kapcsolat:

HDMI + USB

Funkció:

3D audió, Social Screen

 

 

Vissza